- Tudod ezzel az egésszel annyi a bajom, hogy az embereknek gőze sincs arról, mennyi munka van egy koncert mögött. Egy darab mögött. Azt hiszik, hogy amit csinálnak ezek zenei analfabéta popsztárok... jó, nem, nem, de tudod, hogy értem... A dalaikat nem ők írják, a hangszereket nem ők játsszák, semmi más dolguk nincs, mint énekelni, úgy meg még néha anyám is énekel, ahogy ezek, az Autotunes demo verziójában több tehetség van hallod... Szóval azt hiszik, hogy csak azért, mert nekik kurva könnyű, jó, igen, viszonylag könnyebb, akkor már az, akinek egész élete a zene, annak is ugyanilyen könnyen ment, hát nem, nem. Nem! Ráadásul ez még a másik kedvencem, mikor a kis tizenéves libák magukra tetováltatják, hogy "music is my life", és mutogatják, holott egy kottát nem fogtak még életükben a kezükben, csak az iPadet... Jó... Jó, tudom, igazad van. Tudom, hogy nem nekik játszom, de akkor is annyira elkeserítő. Nem vagyok túlérzékeny, te fasz! De négy hangszeren játszom és évek óta zenét tanítok a kölyköknek, és egyszerűen elegem van ebből, ami itt megy, hogy egy doboz cigit nem bírok megvenni lelkiismeret-furdalás nélkül. Mi az, hogy ne dohányozzak? Kapd be te is. A piát letettem, de ezt nem vagyok hajlandó. Igen... Nem. Nem, azt sem. Hogy a zeneszerzés...? Nem szoktam mostanában. Konkrétan évek óta nem voltam képes egy számot se megírni. Nem tudom, miért... Nem, nem! Csak nehéz. Nem vagy itt, hogy megihless, biztos. Hogy Sylvie? Hát ő inkább másra ihletett. De már nem vagyunk együtt. Kiborult, mert szerinte egyáltalán nem szerettem, hát lehet, hogy igaza volt. Úgyhogy annyiban is hagytam. Aha. Hát képzelem... Amúgy képzeld. Kaptam egy ösztöndíjat Londonba...