Noah 1987. február 15. (26) London tanárok Iwan Rheon Heloise | A családapa
Más huszonegy évesen arra készül, hogy végre legálisan ihasson, én azzal voltam elfoglalva, hogy meggyőzzem Lizt minden rendben lesz az esküvővel.
— Ne idegeskedj! — tettem a vállára a kezem. — Ide fog érni a virágos, ha nem hozunk anyádtól egy csokor rózsát.
Először még mosolygott, majd egy másodperc múlva úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy egy koporsó is tökéletesen megfelel franciaágynak. Jobbnak láttam, ha gyorsan kitalálok valamit, még mielőtt rajtam csattan az idegesség ostora.
A váróteremben ültünk, előttem egy nagypocakos kismama, aki a férje kezét szorongatta, miközben az olyan négy-öt év körüli gyerekük fel s le szaladgált, vagy az apja lábán lógott. Mikor a férfi észrevette, hogy őket és a rendíthetetlenül pörgő fiúkat bámulom együtt érzően rám vigyorgott. Ebből arra a következtetésre jutottam, hogy úgy nézek, ki, mint aki a halálos ítéletére vár, szóval próbáltam egy kicsit enyhíteni az idegességemen. Végül is ez még csak nem is biztos, hogy baba van a dologban, nem mintha az akkora baj lenne. Mindig is szerettem volna gyereket, és hát lassan négy éve vagyunk házasok, nem pedig két fiatal, akik egyszerűen elvesztették az eszüket. Szégyen, nem szégyen, azért még is meg voltam egy kissé ijedve, de hogy miért még magamnak is féltem bevallani. Ha egyszer kitudódik… nekem tök mindegy, én megérdemelném, hogy lenézzenek, valami büntetésszerűt kapjak, de ez a szegény baba semmiről sem tehet, pedig hát olyan környéken élünk, ahol, ha valami botrány van öt perc múlva már mindenki tudja. A gyerekek meg „Hát az apád buzi, te is biztos az vagy.” Nem akarom, hogy valaha is ilyesmit kelljen átélnie. Gondolataimból Liz apró karjai erős szorítása vonzott vissza a váróterembe, a halványzöld falakhoz. Látom rajta, hogy az ő arca, sem olyan eltökélt, mint azt megszokhattam tőle.
—Nyugi, ez még csak az első vizsgálat, annyira szörnyű nem lehet.
… tévedhettem volna ekkorát?
A kis Clare-nek gondjai vannak a szavakkal, pontosabban a kiejtéssel, egyébként halandzsázik, de úgy, hogy csak nézek. Sétálgat a telefonnal, néha beütöget random számokat, aztán valaki felveszi, és ha nem vagyunk elég figyelmesek kész beszélgetéseket bonyolít vadidegenekkel. Illeg-billeg, és úgy hangsúlyoz, hogy egy színésznő is megirigyelhetné. Csak hát például a cipőt, picsőnek, a lépcsőt, meg hépöcsnek mondja… hát kicsit érdekes az biztos.
Egyszer bevásárolni voltunk, valami nagyáruházban, ez Liz mániája, szerinte itt mindent meglehet venni, szóval nem igazán járunk máshová. Ő éppen visszaszaladt valamiért az élelmiszer részlegre, mert elfelejtett a tejet, vagy tudom is én. Meg lettem bízva, hogy vigyázzak a gyerekre, meg keressek az anyjának valami ajándékot a születésnapjára. A mozgólépcső körül keringtem, abban a rettegésben, hogy szégyenszemre eltévedek, mikor Clare elengedi a kezem,(mióta megtanult járni halál sújtotta azt, aki csak megpróbálta felvenni) és a lépcsők felé kezd rohanni. Csapot-papot hagyva megyek utána, de egyszer csak meghallom kiabálni.
— Apa, hépöcs mozog, biztos koppa fej — hevesen mutogatott, az emberek meg úgy néztek ránk, mint a véres rongyra. Amúgy ez a mondat azt akarta jelenteni, hogy ez a lépcső mozog, szóval biztos beütné a fejét rajta. Karon ragadtam és visszahúztam a bevásárló kocsihoz.
A bűnös
Ben arcát figyeltem, ahogy mosolyogva szendereg. Mélyeket lélegzett, fedetlen mellkasa lassan emelkedett fel, majd süllyedt le. Egy másodpercig felé nyújtottam a kezem, hogy végig simítsak rajta, közelebb hajoljak hozzá, és megcsókoljam, hogy mikor felébred, közöljem vele, hogy még egy napot vele akarok tölteni, ott folytatni, ahol tegnap abba hagytuk… aztán eszembe jut Clare. Pont, mikor arra készültem, hogy telefonálok Liznek, még egy éjszakát leszek anyáméknál, mert leszakadt a függöny, és kell valaki, aki megszereli. Ki gondoltam az indokot, majd azt, hogy hogyan csalom meg, mert bízik bennem, azt hiszi más vagyok, pedig kurva nagyot téved. De a telefonba Clare kiálltja azt, hogy apa, mert ő vár rám a legjobban, hogy legyen valaki, aki össze vissza csiklandozza, bebújik vele a paplan alá medve családosat játszani. Legszívesebben saját magamat vertem volna össze, ott helyben.
— Igen, apa megy haza, már csak néhány óra és otthon lesz.
|
Kezdőlap 
Vas. Okt. 20, 2013 8:48 am by 
