A családom azt hiszem a mai napig furcsálja azt, ami lett belőlem. Világ életemben az extrém dolgokért voltam oda, és mindig is az volt a célom, hogy felnőttként valami veszélyes helyen dolgozzak. Imádtam, amikor az adrenalin átjárta a testemet. Gyűlöltem a nyugodt szituációkat. Viszont egyszer, csak jött egy hatalmas nagy változó pont az életemben. Minden, ami voltam elveszett, de azért nem teljesen. Változott az életcélom, az érdeklődési köröm, minden. Apám abba a hitbe volt, hogy meg fogok halni. Ezen még a mai napig is röhögök. Viszont a családom nem tudta a változásom igazi okát. Összeismerkedtem egy lánnyal. Táncolt. Ahogy kezdtünk összeismerkedni belevitt a tánc vadító világába, és én ott maradtam. A szakításunk után sem ment el a kedvem a tánctól. Szorgosan gyakoroltam és jártam tánctanárhoz. Pár év elteltével már profi szinten táncoltam (modern táncot persze, szerintem a balett buzis, de hát saját vélemény). Annyira szerettem a tánc világában élni, hogy elhatároztam ezt az érzést átadom másnak is. Nos így lettem tánctanár. A munkámat nagyon komolyan veszem, de ettől függetlenül nem vagyok bunkó a diákokkal. Na meg persze előnyömre válik a fiatalságom, mivel nagyon jól megtaláljuk az összhangot a diákokkal.