Mit is keresek én itt? Hisz ránézésre megmondják, hogy nem angol vagyok.... De tévednek. Hiába csörgedezik az ereimben latin vér is, törvényesen brit állampolgárnak számítok. London szívében születtem és világ életemben itt is éltem. Ez persze nem azt jelenti, hogy beolvadtam a társadalmi normák és sznobizmus világába, sőt.. Távol álljon tőlem. Mindig is közvetlen, bizalmaskodó voltam az emberekhez, később a tanítványaimhoz és inkább barátként kezeltem őket. Nem kenyerem kimutatni a túlzott alá-főlé rendeltséget, elég kellemetlen tud lenni, hogy alig néhány évvel fiatalabb korosztályt tanítok. A tiszteletet és a fegyelmet azonban, mint minden valamire való tanár, én is magamnak követelem.
És ez eddig szép és jó, de az életem egyáltalán nem ilyen könnyű. Hogyan is lehetne az, mikor a férfi akiért ácsingózok, rám se hederít. Az egyszerű "ez csak munkakapcsolat" szöveggel kosaraz ki, és miért? Hogy a kolléganőmmel töltse az idejét. És hiába mutat minden jel arra, hogy csupán barátok, a féltékenység mindannyiszor a húsomba mar, mikor együtt látom őket. Mintha csak szándékosan akarnának fájdalmat okozni... Talán ez az oka, hogy hátba támadtam barátnőmet.. Igen, a féltékenységem az egyetlen ok. Naivan azt hihettem, hogy ha egy kis pletyka felüti a fejét körülöttük, akkor én kerülök a középpontba. Tévedtem. És talán ezért van, hogy találomra ugrok bele futó kapcsolatokba és névtelen légyottokba..
A magánéletem kész perpatvar ugyan, de igyekszem, hogy ne törjön meg semmiféle érzelem és a munkámat még így is maximálisan végezzem. Hiszen... A tanítás a hivatásom.