én inkább egy fajta felsorolást csinálnék mint sem egy hosszú szöveget biggyesszek ide. |Naplót vezetek. Minden nap megírom mi történt velem. Sosem maradhat ki semmi. Ebbe nem csak a nem rég történt eseményeket írom meg, vágyakat is-célokat. Csak úgy mint e könyvbe való szöveg firkantás, úgy kisebb-nagyobb teendőim sem maradhatnak el. Mindent szeretek azonnal megcsinálni. Ha valamit például egy kiselőadást az iskolába egy hét múlva kell leadni, én akkor is a feladat kiadásának napján megcsinálom. Ez segít abban, hogy mindig mindenre maradjon időm. Szeretek cetliket ragasztgatni a táblámra, hogy az időm tökéletesen be legyen osztva. Első a tanulás, második amit a szülők kérnek és harmadik az ének gyakorlása. Számomra talán az utóbbi a legfontosabb.|Vannak reggeli kimaradhatatlan teendőim is. Ilyen például a kávé. És bár tudom ennyi idősen nem lenne szüksége koffeinre az embernek én még is szeretem-anyáékat nem zavarja.|Mint minden embernek, nekem is vannak gondjaim, rossz napjaim. Szeretem kisírni magamból a negatív dolgokat, de nem úgy, hogy másnak özönvízként öntsem ki a problémáim. Inkább csak egymagamban szeretek sírdogálni, vagy hosszasan elgondolkozni. Ilyen pityergős kedvem ritkán van szerencsére vidám jelenségnek tudhatom magam.| |Könnyen megy a tanulás, hamar megjegyzem a dolgokat.|Énekléshez konyítok egy csöppet, de még csak néhány barátom hallotta hangom.|Kicsi korom óta festek, így már külön tanárhoz is járok, hogy még jobban menjen.|Mindig is szerettem a konyhában legyeskedni, így hát egész jól megtanultam főzni.|Remekül megtudok szeppenni, olykor még dadogok is.| |Nem tudok hazudni, pedig néha nagy erény, ha valaki tud füllenteni.|Bátor és közvetlen szeretnék lenni, senki sem szereti a félős kis cicákat.|Életem a tánc.|Nem írok szépen|Rossz a név memóriám.|Ügyetlen vagyok, akár a saját lábamban is eltudnék esni.|Gyakran jövök zavarba.|Túlságosan izgulós vagyok.|
Egy szelet belölem
Sokszor van úgy, hogy nyámnyila, elítélendő embernek számít az, ki nem szereti, ha rossz jegyet kap. Kinek érett gondolkodása kiemeli a többiek közül. Vagy csak szimplán nem viselkedik "menőn". Kérdem én..azért leszek az, mert kihúzva magam önzően viselkedve császkálok? Én ezt a dolgok máshogy látom. A menőség számomra inkább azt jelenti, hogy sokan szeretik, de nem azért mert pénze van, hanem mert sokakat megért, segít és felnézhetnek rá. Egy viszonylag bátortalan, a hátsó padnál megbújó leányzó vagyok. Imádok nyelvet tanulni, kedvelem a matematikát és még megannyi tantárgyat. Nem szeretem kibeszélni az embereket. Bár a gimnázium melynek létszámát növelem hajlamos arra, hogy folyosói a szaftos hazugságokról, vagy nem alátámasztott információktól dübörögjön. Ártatlan tekintettel meghúzva magam vonulok egyik teremből a másikba, vagy a szekrényemhez néhány barátommal az oldalamon. Ők ismernek igazán. Tudják, hogy nem vagyok olyan szerencsétlen mint az tűnik elsőre, hogy én is tudok lazulni független attól, hogy a szabályokat szeretem betartani és tudok vicces is lenni. Amit a többi 200 lát az egy okos lány, kit elkönyvelt a sulikirálynője egy nyominak csak azért mert nem az számít nekem ami a külsőt érinti. Hogy nem hajtom a pasikat és nem hódolok be. Viszont sokszor kitudnak használni. "Ezt vidd ide, azt pedig oda." vagy "Fogd meg!" nem merek visszaszólni, ha felbátorodom és akarnék ellenkezni, vagy végre megmondani a tutit elakad a szavam, vagy dadogni kezdek. Így hát bár nem leszek a cuki kis méhecske ki követi úrnőjét még is teljesítem a parancsot. Nincs választás..nah majd meglátjuk! Hisz egyszer csak dőlni fognak belőlem a szavak és lerombolom a birodalmat mely irigységre, önzésre épül. Igen valami hasonló cél lebeg előttem, nem pedig az, hogy egyszer én leszek a bálkirálynő. De ezen kívül még rengeteg aprócska álmom van, melyeket mélyen szívemben dédelgetek. Ilyen álom például, hogy világszerte híres jazz balerina legyek. Mindenem a tánc. Tanulás mellett ez az amiben igazán kitudok tűnni és megcsillogtathatom, hogy ki és mi vagyok. Mikor színpadon állhatok és elvégezhetem a csodás lépéseket akkor érzem igazán, hogy a sok bántás mit sem ér, mert én ezt tudom, ezért megdolgoztam és még előttem a csillagos ég.