Unott arccal hajtok át a magazin egy újabb oldalára, s fogok bele valami menő autókról szóló cikk olvasásába, miközben körülöttem újabb és újabb emberek jelennek meg. Fokozatosan gyűlik a tömeg ahogy lassan közeledik az indulás időpontja, úgy látszik csak én voltam olyan hülye, hogy korábban érkeztem a kelleténél, és vártam a kissé kényelmetlen székeken többet mint kellene. Persze ott van a VIP váró lehetősége, hiszen lenne pénzem megfizetni, de az hogy gazdag vagyok még nem jelent nekem semmit. Legalábbis nekem. Nem voltam egész életemben ilyen, keményen megdolgoztam azért, hogy eljussak oda ahol jelen pillanatban vagyok, így értékelni tudom az élet minden egyes percét, pillanatát ami jut nekem. Sokan teljesen feleslegesen panaszkodnak, hogy jajj milyen rossz nekik mert nem tudnak új körömlakkot venni, vagy nincs pénz az új Samsung plazmára, miközben nem is ismerik az igazi szegénységgel járó problémákat. Na persze szerencsére nekem sem volt randevúm velük, de attól függetlenül az ilyen #firstworldproblems dolog annyira szánalmas. Nem rajongok túlzottan az ilyen emberekért, viszont a bajbajutottakon szeretek segíteni minden hátsószándék nélkül. Talán ezért is volt az, hogy Ana már az első pillanatomban bekerült a szívembe, mikor megláttam szárnyaszegett madárkaként viselkedni. Azóta már két hét telt el, és több kevesebb sikerrel próbáltam bele életet lehelni, gondoskodtam róla. Talán bele is szerettem, vagy valami de ezt nem tudom biztosra állítani, hiszen az egy helyben maradás nem éppen az én stílusom. Mégis most, a New Yorkban töltött hét alatt folyamatosan bombáztam smsekkel, és még egy skype hívással is megpróbálkoztam az időeltolódás ellenére, csak azért, hogy láthassam bájos pofiját. Persze az egészet álcáztam azzal a kérdéssel, hogy minden rendben van-e otthon a lakásban, ugyanis megbíztam házvezetőnői feladatokkal távollétem idejére. Most pedig arra várok, hogy végre felszólítsanak minket a beszállás megkezdésére, majd kicsivel aztán kezdetét vehesse a több mint hét órás repülőút, mely elválaszt az otthonomtól. A kézipoggyászomban ott lapul néhány a szokásos szuvenírek közül melyet minden ember megvesz ha a Nagy Almában jár. Póló, bögre, kitűző és egyéb nyalánkságok, melyek csak arra szolgálnak, hogy lehúzzák a vásárlót, mégis nagy örömmel visszük haza, és ezzel semmi gond sincs.
Unatkozok..
Lassan felszállunk és mikor a pilóta közli velünk, hogy kikapcsolhatjuk az öveket, első utam a mosdóba vezet. Egy picit felfrissítem magam, de közben végig csak Anastasia jár a fejemben. Vissza a helyemre, ahol egy szemrevaló légikísérő italt szolgál fel. Alaposan végigmérem, s közben azon gondolkozom, hogy ismét meg kellene látogatnom a mosdót, azonban most nem egyedül tenném, hanem a fentebb említett hölgy társaságában. Végül azonban a dologból semmi nem lesz, és az utazás hátralevő része is eseménytelenül telik el, hogy egy rövidke vámvizsgálat utána taxit fogva térhessek haza a nyugodalmas lakásomba.
Anastasiahoz
Talán szerelmes vagyok…