Hatalmas kék szemek, szőke hosszú haj, bájos arc. Rózsaszín ruhákba, csilli-villi ékszerekkel tarkított megjelenés. Ki volt az a lány? Nem akarok rá emlékzeni. Ha csak eszembe jut, hogy milyen kis cicamicává akartak formálni a szüleim elkap a hányinger. Én nem ilyen vagyok! Nem akarom megjátszani a modoros jó kislányt senki előtt és senki kedvéért. Az ember akkor boldog igazán, ha önmagát adhatja és legfőképp, ha elfogadja magát. Ehhez pedig az is kell, hogy aki a tükörből vissza mosolyog olyan legyen amilyennek lenni szeretnénk. Fogtam magam és első utam a fodrászhoz vezetett. Szőke lóboncom vadító vörösre festettem, s oldal felnyírattam. Hirtelen aki meglátott alig akart hinni a szemének. „Ez tényleg én vagyok? Megfogom bánni!” - ugyan könyörgöm! Soha nem lehet semmit sem megbánni, hisz az élet egy tanmese, ha nem tetszik a hajam visszanő, befestetem újra. Szüleim még nem látták igazi énem kibontakozásának első lépcsőfokát, de nem érdekel. Elég volt a királylány szerepből, nem akarok olyan lenni aki nem vagyok. Mikor hazaértem és megpillantottak majdnem infarktust kaptak. Hosszas veszekedés után melytől visszhangzott az egész ház csak megértették miért cselekedtem eképpen.
Rájöttem arra is, hogy ha idáig tűrni tudtam és meghunyászkodva játszottam a rám szabott szerepet akkor egész jó színész lehetek. Ez így vicces, de valahogy elkezdett érdekelni a dolog. Második évemet már nem egy egyszerű gimnáziumban folytattam. Jelentkeztem a város nívós művészeti oktatásáról híres intézményébe ahol dráma szakon sikerült is felvételt nyernem. Ott nem zavart senkit, hogy azóta fülembe már tágító is került és a hajam színe rikkancs. Jó érzés volt olyanok közt lenni akik nem ítélnek, hanem elfogadnak, sőt ők is mások. Ki így, ki úgy de mindenki különc és ez remek szerintem. Ahogy teltek az évek néhány tetoválást is varrattam magamra, hogy teljes legyen az összkép. Vadócos külsőm oly annyira elnyerte az emberek tetszését, hogy még pár fotózásra is invitáltak. Egyet kipróbáltam, jó móka volt, talán máskor is kipróbálom magam, de nem ez a fő vágyam! Én színész akarok lenni! Családom támogatása sokat jelent, ahogy az is, hogy bár eleinte próbáltak vissza alakítani belefáradva a tudatba én ilyen vagyok, egy szemtelen, cserfes kis csaj most már úgy vagyok jó nekik ahogy vagyok. Nem szégyellik, hogy külsőm kirívó ugyanúgy szeretnek és bár az ember azt gondolná ez természetes, hisz a gyerekük vagyok attól még hálás vagyok.