Mindig ki kell túrni az embert a szobájából. Nem lehet sosem nyugta az embernek. James, a hülye szobatársam, még este sincsen, de már egy csajjal szexel a szobában. Tanulni szerettem volna a holnapi dogámra, de nem lehet itt semmit sem csinálni. Összeszedtem a cuccaimat egy hátizsákba, a vállamra vettem, és elindultam a könyvtár felé. Ott legalább csend van, és lehet tanulni is. Megérkezve a könyvtárba, kerestem egy üres helyet magamnak. Leültem hátra az egyik sarokba az asztalhoz. Kipakoltam könyveimet, füzeteimet, meg amik kellettek, szemüvegemet feltettem, és elkezdtem olvasni az adott anyagot a könyvben, közben jegyzeteltem a füzetbe.
A hozzászólást Preston Wood összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 27, 2013 9:21 pm-kor.
A könyvtár felé tartottam éppen, vissza kellett vinnem pár könyvet, és jó lett volna ki venni valami mást. A folyosó tele volt emberekkel és mind megbámultak, bár nem értettem miért, magamhoz szorítottam azt a néhány kötetet, és sietősebben kezdtem szedni a lábamat. Nem szerettem, ha bámulnak, mármint szerettem, ha valaki bámult, de azt nem, ha sokan tették ezt egyszerre. Végig siettem a folyosókon, majd befordultam a könyvtár felé, és belibbentem az ajtón. Jobb kezemmel elengedve a könyvkupacot belöktem magam után a könyvtár nehéz ajtaját, majd odaléptem az öreg könyvtáros nőhöz, és lihegve lerakodtam elé a könyveket. Mosolyogva vette el előlem a kupacot, majd elfordult, hogy egy első évessel foglalkozhasson. Sarkon fordultam és akkor csapott belém a villám. Tőlem néhány méterrel arrébb, az egyik asztalnál, ott ült Preston Wood. Egy kupac könyv tornyosult előtte, és bőszen firkálgatott valamit. Fel se nézett a füzetéből. Percekig álltam ott, nem tudtam, hogy mihez kezdjek vele. A gyerekkori énem bizonyosan odaugrált volna, és leteperte volna ott a könyvtár közepén, de nem tehettem ezt. Ösztöneimen felülkerekedve, mozdulatlanná varázsolva minden arcidegemet, leültem, egy a fiú előtti asztalhoz, Prestonnak háttal, és vártam a reakcióját. [/color]
Szorgosan olvastam, és jegyzeteltem közben. Nem vagyok az a stréber tanulós fajta, de ez a vizsgám most fontos, és ezért kell tanulnom. De hát a szobában nem lehet, ahol kényelmesen, csendben tudtam volna tanulni, de ennek a hülyének már kora délután fel kell hozni egy csajt, és csak úgy elkezdenek előttem szexelni. Fúj. Nem azt mondom, hogy egy kis pisis vagyok, aki még nem látott sosem embert szexelni, hisz már én sem vagyok szűz, és sokszor szexeltem már, de ez akkor is pofátlanság komolyan mondom. Tessék már megint máshol jár az agyam. Mindig ez történik. Fújtatva hátradőlök a székemben, elfeledkezve kicsit a könyveimről. A bejárat felé nézek, és hirtelen megáll kicsit a szívem. Egy farmerrövidnadrág, egy pulóver, és egy fehér tornacipő volt rajta. Haja szabadon omlott a vállaira. Egy darabig csak néztem, és amikor elment onnan, idegesen a hajamba túrtam, és csak bámultam előre mint egy hülye.
A szívem a torkomban dobogott, de nem mertem hátra nézni, nem tudtam, hogy ő hogy érezhet most irántam, mikor szó szerint ott hagytam egy szó nélkül Bradfordban. Ideges voltam és izgatott, kapkodtam a levegőt, és szerintem még a pupillám is kitágult, előttem ott hevert a nyitott El fújta a szél című könyv, de semmit nem értettem belőle, csak lapozgattam. A tarkómon éreztem a tekintetét, de nem fordultam hátra, hallottam a szuszogását, olyan nyugodtnak tűnt, bár mondjuk a mostani állapotomhoz nézve, egy felbőszült puma is nyugodtnak mondható lenne. Életem szerelme ott ült mögöttem, és én nem tettem semmit, mekkora hülye vagyok. Vártam arra, hogy majd ő jön, hogy majd ő leszólít, vagy valami, de mikor már percek óta ültem szorító némaságban és nem érkezett semmiféle megszólítás, magam elé meredve kicsúszott a számon. - Presi? Te vagy az? – a szám elé emeltem a kezemet, nem mertem hátra fordulni, nem akartam hátra fordulni, az arcom lángvörösbe vedlett át. Idegesen kapargatni kezdtem egy, az asztalra ragasztott matricát, és vártam, hogy esetleg válaszoljon nekem.
Csak bámultam magam elé mint egy hülye. Itt ül velem szembe, nekem háttal a gyerekkori szerelmem, és nem csinálok semmit sem. Bár neki kellene bocsánatot kérnie, vagy valami ilyesmi. Elvégre nem én hagytam csak úgy szó nélkül ott őt, hanem pontosan hogy ő engem. De azóta sem keresett vagy beszélt volna velem. Még itt sem az iskolába. Csendben bámultam őt mint egy megrögzött szobrot. Aztán, meghallottam a hangját. Nem tudom, hogy véletlen volt amit mondott, vagy direkt. Egy darabig csak ültem, és bámultam őt, és azon gondolkodtam, hogy odamenjek-e hozzá, vagy sem. Végül, felálltam az asztalomtól, lassan odasétáltam hozzá, és megálltam mellette. - Igen én vagyok az! - nyögtem ki nagy nehezen a szavakat.
A hozzászólást Preston Wood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 27, 2013 9:22 pm-kor.
Ott állt mellettem, éreztem a jelenlétét magam körül, éreztem az illatát, fahéj illata volt, mint régen, amitől a lábai előtt is csúsztam volna, annyira szerettem. Nem mertem felnézni rá, lehajtottam a fejemet és belebámultam a könyvbe. - Hogy kerülsz te ide? – hadartam gyorsan, lapoztam egyet. Meg akartam fordulni, minden erőmmel azon voltam, hogy megforduljak, megöleljem és megcsókoljam őt, de nem ment. Hirtelen összecsaptam a könyvet, most már a szívem gondolkodott helyettem, és nem az agyam. Felpattantam a helyemről, és szembe fordultam vele. Ölelésre akartam mozdulni, de lefagytam. Csak bámultam az arcába, és azon csodálkoztam, hogy mennyit változott amióta nem láttam. A haja mintha szőkébb lett volna, és mintha ő maga is egy kicsit megnőtt volna. Fél fejjel magasabb volt nálam, és nekem kicsit meg kellett emelnem a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. Abba az iszonyatosan gyönyörű, ragyogó kék szemébe. A legszívesebben letepertem volna, megszabadítva a ruháitól, de nem tettem. Nem tehettem, és ennek két oka is volt. Az első, hogy egy könyvtárban voltunk, a második pedig a menyasszonya. Összerándult az arcom, ahogy a menyasszonyára gondoltam, és arra, hogy most itt van, és hozzá is érhetnék, de valami láthatatlan erő nem engedi, hogy megmozduljak. A fenébe, ezekkel a gonosz erőkkel.
Csak álltam ott mellette. Meg sem tudtam mozdulni. Éreztem azt a megszokott eper illatot. Régen is eper illatú volt a haja. Nem nézett fel rám, csak a könyvét bámulta. - Én is ide járok ebbe az egyetembe. Nem tudtam, hogy te is ide jársz. - mondtam. De még most sem nézett fel rám. Hirtelen összecsukta a könyvet, felugrott székéből, és előttem termett. Csak néztem, hogy most mit fog csinálni. Megölel, vagy pofon vág, vagy valami ilyesmi. E helyett, csak bámult engem. Ekkor vettem észre, hogy mennyit változott mióta otthagyott engem. A haja hosszabb lett, a szeme még mindig ugyan úgy csillog mint régen is. Talán egy kicsit nőtt is. És még most is olyan szép mint régen is volt. Legszívesebben most rögtön megcsókoltam volna, és letepertem volna, de nem lehet, mert egy könyvtárban vagyunk, valamint elméletileg haragszom még rá. Miket beszélek én, hisz nekem menyasszonyom van, akit szeretek is. Azt hiszem....
A hozzászólást Preston Wood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Júl. 27, 2013 9:22 pm-kor.
Hangja lágy dallamként fut végig a fülemen, azt állítja, hogy ő is ide jár. Egy kósza mosoly szökik át az arcomon, nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Fakadjak ki hisztérikusan, vagy egy bólintással nyugtázzam, hogy rendben, meg fogunk férni egymás mellett? Mert az utóbbi nem lenne igaz. Nem tudnám tétlenül nézni, ahogyan a folyosókon flangál, röhögcsél a haverjaival, és játssza az agyát, esetleg más lányokkal beszélget, vagy ami még rosszabb flörtöl, bár utóbbinak nem lenne haszna, hiszen menyasszonya van, de akkor sem bírnám szó nélkül hagyni, hogy így legyen. Meg kell vele beszélnem ezt a dolgot, le kell zárni a lezáratlant, mert ezt nem bírnám ki. A szemöldököm felszaladt miközben végigfuttattam rajta a tekintetemet, még most is, mint mindig értett a divathoz, ez volt az ő „védjegye”. - Aha, értelek… és, igaz a hír, hogy menyasszonyod van? – kérdeztem rá elég erős hangsúllyal. Fúrta az agyamat a kíváncsiság, hogy amit anyámék mondtak, tényleg igaz e. – Ülj le, ott van hely velem szemben. – mutattam az asztal túl oldalán lévő székre, és gyorsan vissza csüccsentem a helyemre, majd arrébb toltam a könyveket, és felkönyököltem az asztalra.
Vártam, hogy majd kiakadjon vagy valami ilyesmi, arra amit mondtam, hogy én is ide járok suliba. Vártam, hogy pofon vág, és azt mondja, kinyomoztam, hogy ide jár, ezért jöttem csak ide. De nem csinált semmi ilyesmit. Aztán kérdezett valamit, amit reméltem nem tud meg egy jó darabig. Mielőtt válaszolhattam volna, leültem vele szembe az asztalhoz. Egy darabig csak ültem, aztán megszólaltam. - Igen igaz! - mondtam kissé halkan, és közben a kezeimmel játszottam a pad alatt. Tudom, hogy ki fog akadni. Bár már tudja az igazat, gondolom csak tőlem is akarja hallani igaz- e amit hallott. - És veled mi van? Rég láttalak! - érdeklődtem felőle. Bár néha anyuéktól hallottam ezt-azt, hogy mi van vele, de az is már régen volt.
Kezdőlap 
Vas. Okt. 20, 2013 8:48 am by 
