Július elseje van. Most hagytam először az árvaház kapuit, ahol nevelkedtem egészen hétéves kóromig. Sokszor jöttek már gyerekek után, és én, meg a húgom, mindig reménykedtünk abban, hogy mi leszünk azok a szerencsés gyerekek, akik innen kikerülnek. De aztán mindig csalódnunk kellett. Soha nem voltam egy jó fiú, sőt. Minden rossz dologban részt vettem, ezért is nem akartam engem. A húgom után rengetegszer jöttek már, de ő nélkülem sehova nem ment, nagyon össze nőttünk. Akkor változott meg gyökerestől az életem, amikor értem is jöttek. Akkor megfogadtam magamnak, hogy tanulni fogok, és jó fiú leszek. Az is lettem, nehéz sorsom volt ott az árvaházban, úgy bántak velünk mint a kutyákkal, de túl tettem magam. És most egy eléggé sikeres énektanárnak mondhatom magam, egy igen jó iskolába, ahol semmi panaszkodni valóm sincs. A fizetés is jó, a diákok is szorgosan tanulnak, soha nem volt egyikkel sem bajom, szerencsére. Még azt sem hallottam vissza senkitől, hogy ők nem lennének megelégedve velem, inkább minden lány megfordul utána. Nem szeretek dicsekedni vele, de jó képű vagyok. Már kiskoromban is sok barátnőm volt, ahogy a tinikorszakomban is. Most így felnőttként, akad, de én inkább olyan vagyok mint egy nagy gyerek, soha nem fogok igazán felnőni, nincs komoly kapcsolatom, bulizok, szórakozok...élem az életemet. Csak akkor tudnék felnőni igazán, ha lenne mellettem valaki, aki megmutatná azt, hogy az élet ennél komolyabb, hogy nem csak a szórakozásból áll az élet. De ameddig nincs mellettem egy ilyen személy, addig én élvezem az életem. Minden buliban felszedek egy lányt, és igyekszem kerülni a diákokat, vagy akik abban az iskolában járnak, ahol én taníttok. Nem szeretnék bajt hozni a fejemre, és azt sem szeretném, ha kirúgnának innen.
Mind ahogy minden szombaton, most is az egyik bárban vagyok, és figyelem az embereket, ahogy táncolnak. A táncosok között észrevettem egy gyönyörű lányt, a többiekhez képest, különc volt. Nem foglalkoztak vele. Egy kis ideig nem figyeltem már, de amikor észrevettem, hogy a mosdóba igyekszik, én is utána mentem. Abban reménykedtem, hogy történni is fog köztünk valami, de nem így történt. Annyira ellenkezett, hogy még egy csókot sem adhattam neki. Ha nem ő lenne most itt, hanem egy másik lány, akkor kicsit bedurvultam volna, de vele úgy éreztem nincs amiért. Más férfi itt hagyta volna, de  én nem, nagyon megfogott benne valami. Talán az, hogy ilyen kis félős. Sokáig gondolkoztam azon, hogy honnan is volt nekem olyan ismerős, aztán beugrott, hogy ott jár abban az iskolában, és ráadásul még tanítom is őt.