Csókolom!
1996. április 20. Egy elég sötét nap lehetett a drága szüleimnek, hiszen megszülettem én. Az egyke, a trónörökös. Biztos azt gondolták, hogy majd mekkora ész gyerek leszek, hiszen a családba mindenki az volt. Anyám táncosnőnek tanult, sokra is vitte csak mikor terhes lett velem sajnos elveszítette a melóját. Apám? Tanár. Kicsit durván bánt velem mindig is… de mit mondjak… nem hatott meg, soha. Max kiskoromba. Viszont nem sikerült belém nevelniük a jó modort. Persze-persze. Tudok jó pofizni és kedves is lenni velük, de mióta felfogom, hogy mennyire sokat veszekednek, azóta utálok otthon lenni. Ezért kezdtem el lázadni meg zülleni meg tetováltatni is. Király nem? Így szeret a legtöbb ember.
Hogy mikor is lettem az, aki most vagyok? 12 éves lehettem, amikor megláttam egy férfit fényképezni. Az a gép… istenem, mindig is olyat akartam! Titokban jelentkeztem hozzá egy szakkörre, és elfogadott… valami csoda folytán… szerintem megsajnált vagy én nem tudom. Mellesleg nem bánta meg. Ő volt az, aki felfedezett. Ő volt a mentorom. Megtanított mindenre, amit csak szerettem volna tudni. Már akkor nagyon jól fényképeztem. Először senki nem tudta. Sokáig titkoltam, nem akartam, hogy megtudják… a hírnevembe került volna. Később, kamaszkoromra sikerült megemésztenem és megtalálnom az igazi énemet. Ekkor jelentkeztem álmaim iskolájába is, ekkor és így lettem profi fotós.
Az egyik legnagyobb gondom és függőségem a nők. Ha tehetném, csak őket fényképezném… nem tudok másra gondolni csak rájuk. Szeretem az elvont dolgokat. Mindent kiforgatok, mindent megalkotok mindenből valami bonyolultat valami őrültet látok ki. Végül olyan zseniálisan összerakom a kettőt, hogy az valami hihetetlen lesz. Talán ezért vagyok különleges. Vagy… ez talán csak a drogok és az alkohol hatása lehet, amelyet akkor kezdtem el amikor anyám és apám elváltak. Nem érdekel mára már… fájt, de feldolgoztam és próbálom az életemet a saját meglátásom szerint terelgetni.
Nem valami szép dolgokat tettem az évek során, de az eredmény, amit szerettem volna, megvan. Még csak tizenhét vagyok. Még nem tudom mi az, hogy nagy élet. Még nem tudom mi az, hogy szerelem… viszont azt hiszem, valami ilyesmit érzek Mich iránt. Ez egy komplikált dolog. Ezért inkább a munkába, a fotókba és a nőkbe menekülök…