Ba dum tss. Egy vicc az egész. Önéletrajz? Életem sem volt nagyon, vagyis nem olyan, amiről szívesen írnék, nem hogy önéletrajzom. Na de vágjunk bele a lehetetlenbe... ’95. 10. 10. Ez a dátuma születésemnek és szenvedéseim kezdetének. Anyám egyedül nevelt, mert a részeges apámat három éves koromban valami rövidlátó elütötte fényes nappal az úttest és a járdaszegély közt sétálva. Naná, hogy megúszta a dolgot… Ki gondolná, hogy Londonban ilyen megtörténhet? Senki.. de mégis van a városnak egy olyan sötét része, ahová nem szívesen merészkedik ki az ember éjjel. Hamar megtapasztaltam az alkohol és a drogok szagát. Mivel pénzünk nem volt, de enni,inni, ruházkodni kellett, ezért néha lejártam pár sötét fazonhoz az egyik ilyen „veszélyes” klubba, ahol olyan dolgokkal kerestem pénzt, amire máig nem vagyok büszke. Na de nem magamért ment ez… inkább meghaltam volna egy útszélén végelgyengülésbe, minthogy drogot áruljak 14-15 évesen. De ott volt az anyám, meg a húgom. Rájuk nekem kellett vigyázni, én voltam a férfi a családban.
Hamar önálló lettem, sokkal hamarabb felnőttem, mint egy normális gyerek, normális gyerekkorral. Nem láttam kiutat ebből az életből. Azt tudtam, hogy ki kell törjek valamivel… Ekkor jött a tánc. Addigra már teletetovált nagymenőnek számítottam a helyi bárokban, mire odáig fejlesztettem tudásom modern táncok terén, hogy kisebb-nagyobb helyi versenyeken elinduljak. Az utca erre is megtanított, nem csak a rosszra. Egyik lehetőség jött a másik után. De nem akartam egy egyszerű utca táncos lenni. Vinni akartam valamire, ezért is kerültem ide.. Innen meg… ki tudja mi lesz? Lehet, hogy a csúcsig megyek, lehet, hogy visszasüllyedek a mélybe. Ez már csak rajtam múlik, meg azon, hogy mennyire tudom magam rendre és fegyelemre utasítani… Aki egyszer rosszfiú volt, abból már sosem lehet angyal.