Suli utáni elfoglaltságként beugrottam az egyik haverhoz lent az egyik „menő” klub mellett. Még a „régi” időkből ismertem. Amikor visszanézek azokra az évekre és rájövök, hogy mennyit vesztettem, akkor sokszor eszembe jut, hogy ezek ellenére nyertem egy, két igaz és hűséges barátot. Nélkülük sehol sem lennék. Ők segítettek oda, ahol most vagyok. Általában ha találkoztam valami más ismerőssel, akkor ők mindig megpróbáltak engem visszarángatni oda le, ahonnan már egyszer felmásztam, de a többiek, akik kitartanak mellettem, mindig azt javasolják, ami jobb nekem, amitől az életem olyan irányt vesz, amilyenben mindig is haladnia kellett volna. Rob is olyan volt. Megbeszéltük, hogy megnézzük a klubban a fellépést és utána beülünk még inni, de legalább fél órát vártam lent a lépcsőház előtt, mire felhívott, hogy sajnos nem tud jönni, mert közbe jött ez meg az… Ez meg az… na persze. Azt mondta, hogy már rég felhagyott ő is a múltjával, de úgy néz ki mégse.
Hazamehettem volna csalódottan és idegesen, de úgy döntöttem, hogy Rob ide vagy oda, megyek és megnézem ki fog botladozni a színpadon. Csak pár métert kellett sétáljak, tényleg igazán közel lakott. Beültem, rendeltem magamnak egy sört, meg egy vodkát. Összekevertem a kettőt és még a show kezdete előtt benyakaltam az egészet. Alkohol, a legeslegjobb barátom már évek óta.
Aztán váratlan meglepetés ért. Nem láttam botladozást a színpadon, sőt… ami azt illeti ismertem is a fellépő hölgyet. Ronnie.. ha jól emlékszek. Nem táncol rosszul, ezt már az egyik órán is észrevettem. Jól rakja össze a mozdulatsort és egész simán lereagál bármilyen ütemet. Sokra viszi, ha így folytatja. Felkérések sokasága fogja elhalmozni őt. Ha ügyesen forgatja a lapjait... Ahogy azt a nagy pókeresek mondanák.
Mire a show véget ért, én legalább még négy- öt felest lehúztam, vegyítve azzal, amit találtam az ital lapon. Mégse szállt a fejembe. Egész józan voltam, ahhoz képest, hogy egyesek már lefolynának a székről ilyenkor. Kikuszálódtam valahogy az utcára a nagy tömegben. Akkor néztem az órámra először és utoljára. Busz már nem járt, Taxi-ra meg már nem maradt pénzem. Muszáj lesz hazasétálnom.  Néztem, hogy merre menjek. Válasszam-e a rövidebb utat, vagy a hosszabb, de biztonságosabbat? Fordultam volna erre is, meg arra is, de fél füllel sikítást hallottam… Nem, ugyan. Biztos csak hallucinálok. Aztán megint. Bolond vagyok, de nem ennyire.
Megfordultam és láttam, ahogy 3 srác épp egy lányt ver. Idióták… legalább a saját nemükből és saját súlycsoportjukból választanának maguknak ellenfelet. Egyből odasiettem, gondolkozás nélkül rájuk vetettem volna magam, de mire odaértem már egy elszaladt. Arra a gyerekre ugrottam elsőnek, aki kezet emelt a földön heverő szerencsétlen kiscsajra. Kis bárányok voltak, akik csak mekegni meg szaladni tudnak. Csak náluk gyengébbekkel tudnak kikezdeni még így részegen is.
Mire visszafordultam megnézni, hogy-hogy van, addigra már az oldalalmon állt.
-Az örök az egy hosszú idő, inkább ne tervezz annyira előre. Jobban jársz, hidd el. Egy mocskos galád srác tudok lenni. – mosolyogtam rá vissza. Bár annyira sötét volt, hogy nem tudom mennyit látott belőle. – Jobb esetben, koporsóban... – szétnéztem megint, hogy merre is vagyunk. Ezek után úgy döntöttem, hogy a hosszabb utat választom.
- Ronnie ugye? Bocs, csak nem figyelek órán sokat.. – tényleg nem. Azt se tudom, kikkel vagyok egy osztályban. Őt is csak a mozdulatai miatt jegyeztem meg magamnak. – De amint látom, te tudod, ki vagyok. Csak azt nem tudom honnan, mert én aztán nem sokat szerepeltem se itt, se órán… ? Közben indulhatunk, ha elmersz velem jönni, egy ilyen hosszú és sötét úton… - megnéztem, hogy nincs – e semmi baja, de úgy látszik keményfából faragták.

Take care

Csak egy mosollyal nyugtáztam a birkózós megjegyzését. Hirtelen annyi minden eszembe jutott erről az egy szóról. Némelyik gondolat egész normális volt, némelyik pedig tintát nem tűrő. Hát mégis egy lány szájából jött, nem egy kiöregedett vén részeges simlistől.
-Lusta? Csak sokat pihenek, hogy később friss és akcióra kész legyek, nem tudom, miről beszélsz. – fordultam hozzá. Amúgy tényleg elég lusta vagyok, de szerintem ez a természetemből fakad. Nem szeretem feleslegesen fárasztani magam, ha nem muszáj. Beszélni is csak akkor szoktam, ha mondandóm van, vagy ha épp valami csípős kis megjegyzést szeretnék odaszúrni valakinek. Ettől fogva… igen, azért beszélni elég sokat szoktam. De hát nem tehetek róla, hogy kényszert érzek arra, hogy kioktassak másokat.
-Életmentés? Max megerőszakoltak volna, de biztos, hogy életben lennél. Úgyhogy életet nem, de mást megmentettem. – a hangom a mondat végére elhalkult, és belenevettem az utolsó pár szóba. Ismerem az ilyen fajta embereket, gyávák ezért csak kiszórakozták volna magukat és annyi.
Elindultunk. Olyan sötét volt, hogy azt sem tudtam, hova lépek vagy, hogy, fiú vagyok –e vagy lány. Na, jó, azt tudtam, de nem onnan, hogy láttam mi van odalent. Néhány utcai közlámpa pislákolt csak elvetve minden utcában. Világosban annyira könnyű itt kelni, járni, de így simán el lehet tévedni.
-Pedig már sokszor mondták nekem, és a nép szava szent, és sérthetetlen. – vágok egy gyors cinikus pofát. Hah még, hogy a nép szava. Teszek rá, ki mit mond, kinek mi és hogyan tetszik. Az én életembe senki sem fog beleszólni az tutira 100%.
- Dehogy. Csak ha épp szükség van rá. Olyan vagyok, mint egy rakéta… kilőnek, és bumm, ott termek ahol probléma van. – ahogy kimondtam megláttam két fazont szembejönni velünk, akik ugyancsak felfokozott állapotba lehettek, mint az előzőek. Hát Ronnie is a legjobb helyre jön fellépni nem mondom. Tudtam, hogy megijed vagy fél tőlük. Az előbb bármi történhetett volna és most ugyan ez megismétlődhetne… de mivel én, az erős, okos, figyelmes szuperhiró itt vagyok mellette, nem fog.
Éreztem, ahogy hozzáér a kezemhez egy pillanatra, és átlibben a másik oldalra. A helyében én is ezt tettem volna, teljesen megértem.
-Nyugi… mellettem biztonságban vagy. – megálltam egy pillanatra, megfogtam a vállát, magam felé fordítottam és elmélyítettem a hangom miközben a tekintetét fürkésztem. – Vagy mégsem…? – vártam a hatásszünetre és a feszült csendre kettőnk közt, majd hozzáfűztem. – Csak ugratlak, menjünk tovább.  
Nyugodtan… mindig nyugodtan sétálok. Tisztára, mint aki be van szívva. Nem tudom, miért van, világ életemben egy nyugis emberke voltam. Most se izgat nagyon az, hogy meg is gyilkolhatnak mindkettőnket egy pillanat alatt, vagy valami szekta titkos gyűlésére tévedünk, és mi leszünk az áldozati bárányok, mint néhány horror filmben.
-Hát nem tudom. Miért kéne pattogjak le föl? – milyen egy hülye kérdés volt ez. Én csak akkor beszélek össze vissza, ha zavarban vagyok, vagy nincs egy normális válaszom. - Én nyugodt vagyok, de te miért vagy ideges? Már rég elment minden hülye részeg. – előkapok egy cigit a farzsebemből, a számba veszem és meggyújtom. Ha eddig be voltan tunyulva, akkor most már főleg.
Megkínáltam volna vele Ronnie-t de szerintem ő nem olyan típusú csaj aki titokban szívja. Úgyhogy inkább ráhagytam, és visszatettem a zsebbe.
Nagyokat szívtam, aztán lassan engedtem ki a füstöt ami egyből el is tűnt az éjszaka és a csillagok árnya alatt.
Lassan haladtunk, de ahogy elnéztem, egyre több ismerős épület bukkant fel, innen-onnan.  Közeledtünk a város szívébe.
-Messze laksz? Úgy döntöttem haza kísérlek.

In da club

-Mindig arra készülök, és a végén derül ki, milyen is lesz az-az akció. Ha érted mire gondolok… - egy iszonyatosan pimasz kifejezés ült ki az arcomra. A szavaknak, szinte mindnek, nálam két jelentése van. Egy ártatlan minden napi, és egy piszkos plusz 18-as. Tipikusan az a jelenet játszódik ilyenkor le bennem, mint a rajzfilmekben. A vállamon megjelenik egy angyali meg egy ördögi énem és mind a kettő különféle dolgokat súg a fülembe.  Aztán én döntöm el, hogy melyiket is választom.
- Lett volna egy kis izgalmad mára. De ahogy látom nem csak én találom viccesnek a szitut.. – a lökésére összehúztam magam, aztán át dobtam egyik kezem a vállán, és úgy mentünk tovább. Nem volt benne semmi különös, csupán baráti gesztus. Nyilván ő sem gondolt bele többet, butaság lett volna. Mi ketten nagyon jó barátok tudnánk lenni, ha meg lenne rá az intuíció, de ezek után és ilyen közös élményekkel gazdagodva biztos vagyok benne, hogy többször fogjuk egymást látogatni, vagy egymás társaságát keresni. Akár a suliban, akár a sulin kívül.
-Szerinted mit csináltam az elmúlt években? Nem adok senki szavára, főleg nem ilyen jött ment csöveseknek, mint némelyik. -  és ez igaz is. Ha adnék, már rég nem volnék ilyen tökös gyerek, mint most. Elpuhítanak az évek, az emberek, de ha nem adod fel, kitartasz magad mellett, akkor bármire viheted. Nem kell beállni a sorba. Én mindig kitűntem valahogy. Túl magas vagyok, túl furcsa, túl nagyszájú és gátlástalan. Mégse tudnak velem mit kezdeni…
-Szerintem az volt. Ha ellazulsz, és nem idegeskedsz mindenen, akkor neked is az lett volna már elsőre. Meg amúgy se vagyok Popeye, simán el tudtál volna menekülni. – megfeszítem az „izmaimat” hogy megmutassam, mennyire nem vagyok én egy Adonisz, görög isten. Persze, ha felidegesítenek, akkor ütök akkorát, mint egy 200 kilós kigyúrt csávó, félreértés ne essék.
Rámosolyogtam, amikor felnézett rám, de a nyugtass meg részt későbbre tartogattam… vagyis, ahogy kiderült, csak pár percre. Egy igen izgatott állapotban lévő férfi alakját véltem felfedezni az egyik közelben lévő ház előtt. Nem vagyok Einstein, de egyből rájöttem, hogy Ronnie-nak már rég otthon kéne lennie, és már aggódó szülők várják.
-Ha jól gondolom, az ott az öreged. Elég idegesnek látszik. Talán jobb lenne bemenned, - a fejemmel a tornác felé bökök és Ronnie elé állok. – Azért majd mond meg neki, hogy vigyáztam a szeme fényére oké? – még egy utolsó mosoly, és aztán egy ölelés. – Remélem, sikerült megnyugtassalak. – kiáltom oda, már a távolból. Hát mégis csak egy érdekes estére sikerült ez a mai.

End of the road

Köszönöm a játékot, megtiszteltetés volt