Reggel van, és ásítva lépkedek az iskola felé. Igen, már megint kések, mint általában minden nap, de tulajdonképpen nem nagyon izgat. Az iskola bejárata előtt megállok, rágyújtok egy sima cigire. Nekidőlök a falnak. Ha már kések, akkor bizony késsek rendesen, és nem is nagyon izgat, hogy mennyit kések. Megszokták már, és általában Cole az aki késik velem együtt (mindig sörözünk egyet iskola előtt), de írt nekem egy smst hogy ma nincs kedve bejönni, így egyedül maradtam, egyedül sörözni meg mint tudjuk egyedül nem érdemes. Rasztáimat összekötöttem, hogy most ne lógjanak az arcomba, amit borosta fed néhány helyen. Eljönnek mellettem az emberek, nem iskolások, nem is tanárok, csak hétköznapi majmok, és már hallom is hogy ’büdös raszta’ meg ’rohadna le a haja’. Sorozatban kapom ezt néhány embertől, csak azt nem értem miért. Nem vagyok én semmivel sem különb tőlük, csak annyi, hogy máshogy hordom a hajam, meg szakadt ruhákba járok, amelyek nagy része a saját kezem által így-úgy ki van dekorálva. Értem itt azt hogy a kedvenc együtteseimet ráfirkáltam, meg rajzoltam pár füves mintát, meg egyebeket.
Azokra, meg akik megszólnak, inkább nem is mondok semmit, már megszoktam, másrészt meg annyit sem érdemelnek hogy foglalkozzak velük. Nekem legyen több eszem, mindig ez cseng a fülemben. Anyum is ezt mondja mindig, és én mivel jó kisfiú vagyok, hallgatok rá. Ledobom a táskámat a földre, és teljesen nekitámaszkodok az iskola falának. Az első órát szerintem kihagyom, dolgozatot kéne írnom már, de vagy két órája tologatom, most sem akarom megírni. Nem véletlen. Közben szétnézek, és valakit látok az iskola felé közeledni. Mikor közelebb ér látom, hogy Lena az. Cole nője, vagy csak a nője lesz, vagy nem is tudom hogy most hogyan is állnak. Lényegtelen, vagy ő is késik vagy nem tudom felkapom a táskámat – ami már enyhén leharcolt hiszen minden fesztiválra ezt viszem magammal – és odasétálok lassan hozzá, remélem nincs első órája, vagy a késik, akkor velem együtt fog késni.
-Szia…Lena. – köszönök rá egy kicsit bátortalanul, és megállok, hátha megáll ő is. Ha nem, akkor meg megyek mellette, akkor nem kések annyit, mint terveztem.

Lena

Rólam sokan hiszik azt, hogy büdös koszos raszta vagyok, pedig épp hogy az ellenkezőjét bizonyítom. A hajam nem büdös, én sem vagyok az, koszos meg aztán főleg nem vagyok. Csak ugye azok az előítéletek, mert ha raszta vagyok, akkor nyilván büdös is a hajam. Hogyne. Ezen tudom a leginkább felhúzni magam, még a gondolatra is, de jelenleg nem is akarok vele törődni. Talán két ember van, aki igazán elfogad úgy, ahogy vagyok. Az egyik Cole, a másik Becca. És van, aki bizony nem nagyon bír engem, ő pedig Lena, Cole barátnője. Nem tudom miért, hiszen nem is ismer. Ha megismerne, azt mondanám, hogy oké, ne bírjon, mert nem kötelező mindenkinek engem isteníteni, de hogy ok nélkül teszi mindezt, mint a legtöbb ember. Hát persze, utáljuk a rasztát, mert nem csinált semmit. Tipikus. Messziről látom közeledni, de nem mozdulok, ha majd ideér, akkor köszönök neki, aztán ennyi volt, vagy tovább megy, vagy nem.
Meglepetésemre nem megy tovább, hanem megáll, köszön és rám mosolyog. Mi történt? A késés átformálta, vagy mi a… Mindegy, ez nem is lényeges, visszamosolygok rá. Megáll mellettem, akkor biztos, hogy beszélni szeretne, vagy nem tudom. Végül is ő is csak késett, ugyanarra a sorsra jut, mint én. Húha.
-Gondolom te is késtél. De ha már ennyit, mint én, akkor felesleges bemenni órára, üljünk le valahova és várjuk meg, amíg elkezdődik a második… Jobbat úgy sem tudunk tenni, ha meg bemész, akkor te szívsz egész órán. Hidd el, én már tudom milyen ez. – kuncogok fel halkan, és leheveredek a bejárat elé a lépcsőre. Nincs kedvem bemenni, úgy őszintén. De nem csak a második órára. A harmadikra és a negyedikre se, emberek, nekem nincs kedvem ma bemenni az iskolába, akármilyen meglepő is legyen a dolog.
-Te nem szoktál késni… Most pedig… Ajjaj, Cole rossz hatással van rád, igaz? Na majd én elbeszélgetek vele, azt hiszem. Bár mintha megemlítette volna, hogy sokáig volt az este ébren, és ezért nincs kedve ma bejönni. A kis galád, nem volt kivel sörözzek suli előtt. – csóválom meg a fejem vigyorogva. Itt bújt ki a szög a zsákból, és én most lecsaptam rá. Cole, ezzel életed végéig nyaggatni foglak, hidd el.