Egy szelet belőlem
Az emberek sokszor hiszik azt, hogy csak fájdalom és csalódotság származhat az érzelmek elmélyüléséből. És igen, ez tényleg így van. Sosem voltam az  a srác ki állandóan szerelmes volt, mindenbe és mindnekibe. Ha valakihez szívem láncot ver akkor az komoly és hosszas dolog. Igaz szerelem.

Bánat, össze tört szív, hamis képek...
Túl mélyből áradó szeretet, túlságos ragaszkodás és csukott szem. Ez az én hibám, tudom. Nem látom meg azt ami előttem van, előttem tőrténik. Fáj az igazság, de mégjobban vakságom következménye.

Megtörténik egyszer, kétszer, háromszor, de negyedszer már nem! Nem érzem, hogy bárkit szerethetek, s nem érzem, hogy engem is őszintén tud bárki is. Sötét, kavargó felhők marcangolják sebzett lelkem. Nem hadják, hogy fény árassza beburkolt  testem. De mint minden jó történetben egy angyal, egy szépség és maga az ördög eljön értem.

Miért vagy ilyen szerény, kedves és gyönyörű? Legsötétebb mágia egy ártatlan lány, a női szépség. Rabul ejt, megtör, rabláncra ver. De várjunk csak! Ő valaki más, nem a kegyetlenség szüleménye! Nem csak látszati mámor keringi körbe, nem csak jól játszott álca viselkedése. Megismertem. Nem álom, nem hazugság ő valóban angyal, egy sebzett angyal. Történetét hallván rájöttem nem csak nekem lehet rossz, sőt. Ő benne aprócska élet növekszik, egy gyönyörű gyermek kiről apja lemondott. Milyen férfi az ilyen? Hisz ez csodálatos! És miért mondom ezt? Mert azt vallom élj a mának, s ha a ma ezt hozza fel kell vállalnunk. De van még valami. Szeretem. Nem érdekel, hogy korán felnőtté lesz, beleszerettem tiszta tekintetébe, rózsa ajkába, gyönge lelkébe.