Tárgy: Isabella & Brianna Szer. Május 22, 2013 6:04 pm
Isabella & Brianna
Az olvasásnak lőttek.
Az ágyamon hasaltam, a kollégiumi szobámban, egyedül. A szobatársnőim egytől egyig eltűntek, és még csak egy kis cetlit se hagytak arról, hogy hová mennek. Megszoktam már, hogy gyakran leráznak és, hogy szinte csak aludni járnak haza, még én egyedül bóklászom ebben a számomra hatalmas szobában, mint egy kísértet. Ezek a lányok nem igazán kedveltek engem. Az összes önmagától messzire szállt díva volt, elkényeztetett királykisasszony. Na, jó, ez nem igaz. Csupán annyi, hogy nem igazán találtuk meg a közös hangsúlyt. Táncosok voltak, a bulizós fajtából, és előszeretettel hallgatták dobhártyaszaggató hangerővel a legújabb zenéket a slágerlistákról, még én békés módba kapcsolva, olvasni próbáltam. Őszintén szólva, szerettem is, hogy soha nincsenek itthon. Ilyenkor nyugalom volt, békésen égethettem a gyertyáimat, és füstölőimet, olvashattam, és közben élvezhettem az engem körül ölelő levendula illatot. Persze utána meg szellőztethettem, mert a lányok állandóan panaszkodtak, mert olyan „fura szag” van a szobában. Most is épp így volt, egyedül voltam, ültem az ágyon, mellettem egy egész rakat könyv hevert, és az összeset végig olvastam már. Felvettem a kardigánomat, és a vállamra kaptam a barna, ódivatú táskámat, és elindultam az egyetemi könyvtárba. Lassan haladtam végig a folyosókon, és közben alaposan megszemléltem a falakat, és a rajta lógó festményeket. Mindig is kedveltem a festészetet, és mindenféle művészetet, amikor egy festményt néztem, vagy egy könyvet olvastam, mintha megállt volna körülöttem az idő, az agyam kikapcsol, és onnantól kezdve csak a kép vagy a történet marad meg a fejemben. Semmi mást nem hallok azon kívül, ami a fejemben megy. Az ajtót belökve, tértem be a könyvtárba, ami szinte üres volt. Az idős könyvtáros nő ott állt a pult mögött, a vastag, szarukeretes szemüvege az orrára csúszva, vékonyszálú szürkés, ősz haja, szoros kontyba fogva a feje tetején. Arcát vékony ráncok szelték végig, szeme alatt lila karikák éktelenkedtek. Gyorsan beslisszoltam köszönés nélkül, és leültem az egyik üres asztalhoz, ahol egy halom könyv hevert szétszórva. Felkaptam az egyiket, és a cím elolvasása nélkül, elkezdtem olvasni.
Kezdtem megőrülni Vivaldi Négy Évszakjától. Azt hiszem, élveztem a saját magam kínzását. Hiszen az, hogy próbálok egy dalt leritmizálni, és közben nagyjából eltalálni a helyes szolmizációs hangjait, nem túl egyszerű dolog. De kellett már valami, ami végre kikapcsolja az agyamat a sok őrült próba, és Jared Throp mellett. Mintha kisajátította volna a gondolataimat, pont, ahogyan a színpaddal tette, amikor énekelt, és mindenki, aki mellette volt, hirtelen eltörpült. A mellkasom kapkodva megemelkedett a fiú gondolatára, a ritmust pedig rögtön elvesztettem. Éreztem, hogy az arcom lángokba borul, így aztán hangosan felsóhajtottam. Féltem, hogy sosem szabadulhatok Jared gondolatától... De ezzel nem csak én voltam így; mindenki, aki ismerte, valamiféle mámoros hatás alatt állt tőle. Talán ennyire karizmatikus személyiség lenne? Vagy csupán a külseje teszi? Idegességemben a tollammal egy vékony kék csíkot húztam a lapra. Aztán még egyet, ami keresztezte az elsőt, és így fojtattam. Dühös voltam magamra, mivel azért jöttem ide, hogy senkivel se foglalkozzak, erre ez a beképzelt megint beférkőzik a gondolataimba... A könyvtár ajtaja becsukódott, majd egy vörösesbarna hajú lány haladt el mellettem, de észre sem vett. A láthatatlanságomról nem tehettem... Az emberek pillantásra sem méltattak, ám volt, aki a hátam mögött csak egérkének nevezett.. Oké, már megint Thropék férkőztek a fejembe... Felpattantam a székről, ahol ültem, de túlságosan is nagy lendülettel, így az iPodom kiesett a kezemből, és hangosan pattogott a földön egyenesen az ismeretlen lányig. A fülhallgatóm viszont a fülemben maradt, így a teremben felcsendült a Négy Évszak. A könyvtárosnő csak egy száraz, hullaszagú - igen, mert olyan, mintha csak egy csontvázat ültettek volna a székére - pillantásra méltatott. Behúzott nyakkal indultam a hangosan zenélő telefonom után, miközben átkoztam magamat. Remek, szürke kisegér. Most észrevett téged egy ember, de sajnos megint nem a csodás kisugárzásod egoizmusát gazdagíthatja.
A könyvek tömege mögé rejtőzve, olvastam azt a csodálatos olvasmányt, ami a kezem ügyébe akadt. Az agyam szinte teljesen kikapcsolt, átadtam magam a könyv ritmusának. Számomra ez olyan volt, mint a táncosoknak a zene, a szavak ritmusos pergése, egymás után, egy dallamot adott a könyvnek, ami segített azon, hogy könnyebben csússzon a torkomon, a saját hangom a fejemben. Egy fiú felsírt, egy anya könnye a betonra hullott, mert az élet elragadta tőle, az egyik legfontosabb embert, a férfit, akit szeretett. Fojtogatott a sírás, ez a könyv igazán jó volt, és igazán magához ragadó. Szívesen olvastam volna tovább is, de hirtelen meghallottam, azt a rettentő bántó hangot. Hangos zene szólalt meg a könyvtár előcsarnokában, ami elindította bennem a már elég rég óta magamban tartogatott dühöt. - Na, ne! Itt is megtalálnak?! – csattantam fel, aztán legnagyobb megkönnyebbülésemre láttam, hogy csupán egy lány az. Egy számomra ismeretlen lány. Görnyedt hátú, behúzott nyakú, elég félénknek tűnő, de távolról elnézve, igen csinos lány, bár az a szürke kisegér fajta, aki szeret elbújni a cuccai mögé. Olyan kis magának való. Pont úgy, mint én, és talán neki is el kéne egy barát. Bezártam a cím nélküli kis fogásomat, és otthagyva az asztalon, a lány nyomába eredtem.
Rémülten ugrottam hátra, amikor a vörös hajú lány felcsattant. Gyorsan a kezembe kaptam a telefonomat, és az ellenkező irányba indultam gyors léptekkel. Közben megpillantottam magam a tükrös szekrényekben: egy rövid hajú, meggörnyedt lány nézett vissza rám, krémszínű felsője szinte beleolvadt a bőre fehérségébe, és ezt a világosságot egy könnyed színű farmer törte meg. Annyira átlagos volt... Vagyis annyira átlagos voltam. Egy csalódott hang hagyta el a számat, és a telefonomat a zsebembe süllyesztve húztam ki magamat. Észre sem vettem, hogy megálltam a tükörnél. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerűnek, és gáznak tűnhetek. Nem igazán érdekelt mások véleménye, mert engem már "bekategórizáltak", és erre megismertem Jared Thropot, és máris a tükörben bámulom magam, azon gondolkozva, hogy mennyire nyomorúságosan nézek ki. Már csak az kéne, hogy fogyókúrázni is kezdjek... Mormogva a hajamba túrtam, és a vörös hajú lány felé fordultam. Különleges volt, de olyannyira, hogy szerintem a férfiak gyakran rajtafelejthették a szemüket; csöppet sem volt kisegér kisugárzása, ám nem is volt nagyon kirívó. Gyanítom, olyan lehetett, akár a szerencsét hozó négylevelű lóhere: keresheted, de csak ritkán találod meg... Most a lány felém jött, a könyvét pedig az asztalra tette. Becsukva. Összevont szemöldökkel néztem a közeledését, és akaratlanul is kicsúszott a számon. - Valamit elhagytam? - kérdeztem meg hangosabban, mint ahogyan mertem volna. Ez már eléggé megszokott szituáció volt, hiszen az emberek másért nem szoktak utánam jönni.
Vendég
Tárgy: Re: Isabella & Brianna Vas. Május 26, 2013 10:11 am
Isabella & Brianna
Az olvasásnak lőttek.
A lány a tükör előtt ácsorgott, kissé tovább is, mint kellett volna, de ez nekem, pont kapóra jött, mert végre sikerült beérnem. A kérdése, olyan hirtelen jött, hogy akarva, akaratlanul is, de felkacagtam. - Nem, semmit nem hagytál el! – nevettem, és közelebb léptem hozzá. Felé nyújtottam a jobb kezem, hogy amolyan tisztességes módon, bemutatkozzak neki. – Brianna Watson, média szak! – mosolyogtam. Kedves, és félénk lánynak tűnt. Látni lehetett az arcán, ahogy járt az agya. Úgy nézett végig rajtam, mintha valami látomást vélne felfedezni. Gyorsan végig néztem magamon, valami, furcsa, különös dolog után kutatva, de semmi feltűnőt nem találtam. Egy krémszínű latex nadrág volt rajta, sötétkék hosszított, makaróni pántos felsővel, meg egy farmer kabát, vállamon átvetve a táskám. Igazán hétköznapinak hatott. Belebámultam, a lány háta mögött álló tükörbe, és el kellett könyvelnem magamban, hogy tényleg, hihetetlenül hétköznapi vagyok. Talán, épp ezért is nem kellek Prestonnak. Ahogy eszembe jutott a szőkeség, a szívem, ismét hét darabra törve, hevert valahol a mellkasomban, de továbbra is mosolyogtam. Nem engedhettem át adni magamat, az érzéseimnek, erőnek kellett lennem. – Talán, van rajtam valami furcsa? – kérdeztem, miután a lány, még mindig nem rázta meg a kezemet, de továbbra, sem engedtem le a karomat. Olyan jó lett volna, elmondani valakinek, kiönteni a szívemet, és azt, hogy mi bánt, de tudtam, rég megtanultam már, hogy ha az ember elgyengül, könnyen ki lehet majd használni.
Kíváncsian fordultam a lány felé, ám kissé pironkodva, hogy ennyire lerohantam. De hát a megszokás igen nagy úr... Főleg amikor a lány lágy hangján felnevetett. Vártam, hogy mikor kezdi el szépen a leosztásomat. - Tényleg? - szaladt a szemöldököm a hajam tövéig, miközben a lány nevetésétől csilingelt a könyvtár. Nagy kő gurult le a szívemről, és a megkönnyebbüléstől egy pillanatig bent ragadt a levegő a tüdőmben. A lány udvariasan felém nyújtotta a kezét, és bemutatkozott. Elfogadva a felajánlott kezet szólaltam meg: - Örülök, hogy megismertelek Brianna! Én Isabella Watson vagyok, ének-zene szakos - mutatkoztam be halványan mosolyogva. Esélyt kaptam, hogy megmutassam, ki is vagyok valójában a lepleim alatt. De ehhez időre volt szükségem: nem is ismertem a lányt, fogalmam sem volt, hogy megbízhatok-e benne. Viszont volt valami a kisugárzásában, ami miatt szimpatikusnak találtam, és lenyűgöző külseje sem ébresztett bennem irigységet. Bár mindig elfogadtam, hogy nálam sokan jobban néznek ki, és emiatt nem utálhatom az embereket, mert ez nem egy olyan dolog, amiről ők tehetnek. A lány kérdésére zavartan kaptam fel a fejemet. - Nem - kezdtem heves fejrázásba, és a megfelelő szavak után kutattam - Csak pont olyan lány vagy, akikről dalokat szoktak írni - magyaráztam neki, és összefontam a karomat a mellkasom előtt, a zenelejátszómat pedig a zsebembe mélyesztettem. És kihúztam magam. Nem tudom, hogy miért, de kezdett elegem lenni magamból, és a hozzám tartozó, szinte tapintható szürkeségből. - Miért jöttél ide hozzám? - kérdeztem tőle leplezett kíváncsisággal a hangomban, miközben az egyik rövid hajtincsemet a fülem mögé tűrtem.
Kezdőlap 
Vas. Okt. 20, 2013 8:48 am by 
