Öhm...Hello?! Szóvaaal. Kezdhetném az elején is az egésznek, unalmasan részletezve minden fogam kihullását.Ez egy kissé klisés lenne, ezért a világ összes sztereotípiát meghazudtolva fogom elmondani az eddigi életemet. Ami már bonyolultabb, mint egy séma. Egy kis családban élek, ami egy idegesítő húgból és humorherold apából áll. Na kérem itt megállunk egy pillanatra; tudni illik kis család-szegénység-semmi boldog pillanat. Ez volt az első ránk NEM szabott jellemző. Attól függetlenül mit ír a nagykönyv az emberekről, mi képesek vagyunk meghazudtolni. Édes egyetlen és szeretni való apám sosem fogy ki a viccekből és emellett még jól is keres. Húgom, bár a agyamra megy a rózsaszín mániájával, nem tudom nem szeretni. Tegyük hozzá, hogy édesanyám elvesztése után sem estünk mély depresszióba (ami szintén egy sztereotípia), inkább úgy folytattuk az életünket ahogy anya azt szerette volna.
Végül eljutottunk ide is. A tanulmányaim. Azt mondják egy csonka családban felnevelkedő gyerek nem tud hamar beilleszkedni iskolatársai mellé és munkamorálja sem egyezhet a többiekével (ismeretlen; nem tudni, hogy jobb esetleg rosszabb tanuló az átlagnál). Ismét meg kell mondanom, hogy teljesen nem ez történt. Mielőtt anya elköltözött volna egy szebb helyre azt mondta, hogy ne gátoljon semmi és ne adjam fel, még akkor se ha ő már nincs mellettem. Így tettem, egészen addig amíg nem kellett döntenem a a sport és a szenvedélyem között. BÍP, újabb besorolás: aki sportol bizonyára az a szenvedélye ezért nem is mehet más gimnáziumba, csak oda ahol, izomagyú barbárok rúgják a bőrt, esetleg ütik a labdát.
Én inkább a fejem után mentem. A családom támogatott benne és sikerült is megvalósítanom. Vagyis jó úton haladok afelé, hogy színész lehessek.
Bizonyára, most sajnálsz, mert elveszettem az egyik szülőm, felmerül benned a kérdés miért nem roppantunk össze, fordultunk magunkba. Erre igazából nem tudok magyarázatot adni, mert az élet megy tovább, nem ragadhatunk le egy helyen, ahogy nem léphetünk ugyanabba a folyóba sem. Ha jobban meggondolom, talán azért nem történt meg velem ez a sok minden, úgy mint az emberek többségével, mert én nem vagyok átlagos. Persze átlag feletti sem, de kicsit különcnek érzem magam bizonyos dolgokban-helyzetekben. De ha valaki szeretné, hogy ezt is megmagyarázzam dobjon egy cetlit a szekrényembe-táskámba. Nincs erőm többet írni. Amúgy is...még meg kell tanulnom a szövegemet?!