Egy viccnek fogom fel az egész megsavanyodott, értelmetlen világot. Mint tudjuk, a vicceknek mindig van egy csattanója. Ez esetben ez a kis kedves, aranyos, örömteli csattanó én lennék. Szerintem már születésemkor is nevettek rajtam az orvosok. Óvodában pedig egy mosolygós száj volt a jelem… Jó, igen, beismerem. Az csak egy Rolling Stones matrica volt, de akkor is ér a poén. A rossz az egészben annyi, hogy az emberek sohasem velem, hanem rajtam röhögtek. Suliban a kis nyomi gyerek voltam, aki soha sem tudott beilleszkedni, akinek sosem volt barátnője, mert túl ronda volt még a legádázabb legszörnyűbb szeplős kislányhoz is. Ahogy egy mostani pop sláger mondja „c’est la vie” Ilyen az élet. Szerencsére ott volt nekem a kisöcsém Miles, vagy ahogy mostanában hívom Miley. Vele mindig jó kapcsolatom volt.  Egy ingyen élő, galád piszok ember, de a szíve mélyén csupa jóság van. Mélyen… nagyon mélyen.  
Aztán mikor beütöttek a hormonok, és megkezdtem férfivá válásom teljesen megfordult a kocka. Nőtt rajtam szőr... lett szép dús hajam. Még az izmaim jelenléte is fellelhető volt. Mostanra pedig egy igazi bitorló lettem.  A női szívek bitorlója. Nem használom ki egyiket sem. Csak a használt játékaimat odaadom a rászorulóknak.
Még lehet egy két kérdésed személyemmel kapcsolatban. Pl: Hogy keresem a pénzem? Hát először azt válaszolnám, hogy semmi közöd hozzá, ne kérdezgess mááár, de aztán rájövök, hogy jó modorú is vagyok, szóval válaszolok. Hát… mikor mivel. Egyszer táncot oktatok kölyköknek, máskor pultosként dolgozok egy night club-ban. Csipp & délt is vállalok, ha van pénzed és igényed rá.
Na jól van. Most már nem fényesítem magam, már így is ragyogok. Ennyi voltam, de még leszek többet is.