Egy taxiban ülők, ami éppenséggel egy dugóba keveredett. Jellemző ez, ha valahova siettek, mindenki keresztbe tesz nekem, most például ez a sofőr, pedig előre szóltam neki, hogy ne ezen az útvonalon hozzon, hanem legrövidebben, mert sietek. De nem, ő a makacs feje után kellet, hogy menjen,különben  bele is halt volna, ha nem teheti ezt. Szóval a dugó közepén álltunk, már több mint tíz perce, és ha én öt percen belül nem vagyok ott, elkések egy igen fontos randiról. Így egyet gondoltam, és kifizettem a taxit, majd a dugó közepén kiszálltam az autóból, és elindultam gyalog. Így sokkal hamarabb oda fogok érni, mint kocsival, főleg, hogy ilyen forgalmasak az utak, gondoltam magamban. Szóval, az álló autók között cikáztam, páran meg is dudáltak, csak most azt nem tudom, eldönteni, hogy miért is. A járdára felérve, egyre jobban siettem, de azért mégis vigyáztam, hogy ki ne törjem a lábam, és az új cipőm sarkát, amit kizárólag csak erre az alkalomra vettem. Szerencsére ruhát nem kellet vegyek, mert abból rengeteg van, és így egy pánt nélküli kis ruhát vettem fel. Mivel ma csak a napsütés állt mellettem. Hosszú, vörös hajam csak úgy lebegett a levegőben, ahogy egyre gyorsabban lépkedtem, hogy ne kelljen olyan sokat rám várnia ebben a nagy melegben. Már napok óta ilyen nagy melegek járnak Londonban, ami eléggé fura, hisz a rossz időről híres, és nem erről. De én abszolút nem bánnom, hogy csak süt a nap, jólesik tényleg nyári ruhákban sétálgatni, vagy épp rohanni, amit most én is csinálok. Legszívesebben lehúznám a cipőmet, hogy még gyorsabban oda érjek. Anyukám mindig azt mondja, hogy „egy nő soha nem késik el, a férfi érkezik mindig túl hamar”. Most én is így fogok járni, pedig ennél gyorsabban már nem tudok menni ebben a cipőben, ha nem ez lenne rajtam akkor simán oda érnék, de ez így reménytelen. Csak én buta, abba nem igazán gondoltam bele, hogy azért gyalog nem öt perc lesz az út, de azért amennyire csak tudtam igyekeztem. Ahogy egyre közelebb értem, a távolból már észrevettem Bent. Nagyon ideges lettem, ahogy észrevettem, utoljára akkor voltam ennyire izgatott amikor életem legelső randijára készültem, a többi csak úgy jött magától, semmi gyomorgörcs vagy pillangók. De most, minden van pillangók, görcsök. Már egyre közelebb értem, és lassítani kezdtem, nem akartam már odáig rohanni. A légzésem is helyre állt, majd kicsit igazítottam egy autóablakán a kinézetemen, újaimmal átfésültem a hajam, megigazítottam a ruhámat. Oda sétáltam ahol Ben volt. Rámosolyogtam majd üdvözöltem!
-Szia – mosolyogtam, s közben zavaromban még integettem is, mintha nem hallotta volna meg a köszönésem.
-Nagyon elkéstem? - félénken néztem rá.

Tényleg siettem ahogy csak tudtam, de mint mondtam a magassarkúban nem lehet szaladni, sőt még gyorsan lépni se nagyon ajánlatos, csak akkor ha öngyilkos akarsz lenni, mert ezzel tényleg az lehet leni. De én félre tettem ezt a tényt, és bebizonyítottam azt, ha randizol és magassarkúban sietsz nem lesz semmi bajod, maximum kicsit kifáradsz, de ez legyen a legnagyobb baj, az egész szaladásban. Oda érve Ben-hez leugrott a korlátról, és oda állt elém,  és megpuszilt. A reakcióm erre nem  volt más, csak egy kis halvány pír és egy aprócska mosoly, kicsit döbbenten álltam előtte. Tekintetét az egész testemen éreztem, jól megnézett, majd széles vigyor keletkezet az arcára. Én is végig néztem rajta, nekem nagyon bejön a stílusa. Az a sok fekete meg nem vészes, legalábbis nekem nem, aztán ízlések és pofonok, ha valakinek nem tetszik ne nézze, és kész. Kezeinket összekulcsolta, nagyot nyeltem, de nem ellenkeztem én is így tettem, majd szemeibe néztem, mikor azt mondta, hogy hajlandó lett volna rám órákig várni, nagyon jól esett. Más nem mondta volna ezt, és nem is várt volna tovább ennyi késés után, de ő más...nagyon más.
- Aranyos vagy – rámosolyogtam, majd én is adtam neki egy puszit az arcára. - Tényleg órákat kellett volna várjál, ha taxival jövök, mert elakadtunk a forgalom közepén. - meséltem neki el, és kissé nevettem is. Próbáltam felszabadulni egy kicsit, ismét kaptam egy puszit, a reakcióm sajnos nem változott. Ezt nem szabad hagynom, mármint a puszikat azt igen sőt, minél többet kapok annál jobb. De a pírt és azt a kis mosolyt valahogy mellőzni kéne, a mosollyal annyira nincs gond, bár egy idő után tuti hülyének nézne. Követtem Bent,  nagyon nézelődött, és elindult. Tétováztam pár másodpercet, de elindultam, mert megnyugtatott az amit mondott.
- Akárhova is viszel felejthetetlen lesz hidd el. Örülök, hogy ezt a napot együtt töltjük. - vigyorogtam neki. Majd megérkeztünk a kiszemelt helyre, egy üresebb tér volt az, távol az eberektől. Neki támaszkodott a korlátnak, majd a kezét kinyújtotta, hogy magához húzzon. Megint éreztem a tekintettét rajtam, kissé zavarba is jöttem. Zavaromban a földet kezdtem el kémlelni, majd a rasztáit figyeltem, nagyon jól áll neki. Tekintetét kerestem, valamit mondanom is kéne vagy kérdezni, nem csak csendben ülni, és várni azt, hogy Ben kezdeményezzen. De mit kérdezzek, vagy mondjak? Lényegében még nem is ismerjük annyira egymást. Egy buta kérdés futott át az agyamon, amit tuti nem szabad megkérdezzek, mert nem csak a kis vigyorok miatt fog totál hibbantnak tartani, hanem a kérdésem miatt is, és akkor véletlenül kicsúszott a számon.
- Rég megvannak? - na tessék, hogy én nem tudom befogni a számat. Azért ennél értelmesebb dolgot is kitalálhattam volna, és siettem folytatni a kérdésemet. - izé, a rasztáid?. - zavaromban, a hajára mutattam, ,majd olyan piros lettem mint egy paradicsom.

Őszintén szólva, nem nagyon reménykedtem, abban, hogy még itt fogom találni. Már azt hittem, hogy rég haza ment, vagy, hogy el sem jött. Már lelkileg fel voltam készülve minden rosszra, de kellemeset csalódtam, amikor távolról észre vettem, majd mikor azt mondta, hogy hajlandó lett volna rám várni még. A nagy sietésben, kicsit megfájdult a lábam is, de most az sem érdekel, ezt a napot SENKI nem teheti tönkre, sem semmilyen rossz hír, vagy, ha az időjárásnak most támadna olyan kedve, hogy a sok meleg után valami hideg csapadékot küldjön a fejünkre, az sem zavarna. Miért is kéne zavarjon? Nem csak én leszek csupa víz, hanem Ben is. Ami most a legfontosabb, az az, hogy ő is eljött, és én is eljöttem, ez már így is tökéletes. Amikor elhívott randizni, megfordult az is a fejemben, hogy nem fogok eljönni, mert mi van, ha csak azért hívott el, mert a haverjaival valamin fogadtak, de vesztett. A fogadásnak a tétje az volt, hogy elkel hívjon engem randizni. Aztán kicsit jobban belegondolva, rájöttem, hogy én nem vagyok annyira népszerű, hogy fogadózzanak felettem. De jobban bele gondolva, nem érdekelt, elhívott és kész, számomra nem volt fontos, hogy miért. Most itt állok előtte, fel sem tudom fogni. Szerintem, ha tudná, hogy mennyire boldog vagyok e miatt, megijedne. Amennyire csak tudom, próbálom vissza tartani, de valahogy nem jön most össze. Ismét pír keletkezett az arcomra, mikor azt mondta, hogy túl jó vagyok, ahhoz, hogy elszökjön előlem. Hirtelen oda nézetem a vállamra, mert érintését éreztem magamon, majd ismét rá. Kissé furán néztem rá, amikor az első randink színhelyét felvázolta.
-Öhm..az jó lesz. -vigyorogtam, majd halkan nevetni kezdtem, mikor rám vigyorgott, és megbökte az oldalam. Még mindig a korlátnak vagyunk neki dőlve, legalábbis csak ő, mert én Ben-nek vagyok támaszkodva. Na igen, az én drága kicsi szájamon mindig minden butaság kiszalad. Nem bírom befogni a számat, de kicsit megnyugodtam, mert nem nevettet ki, vagy ilyesmi, hanem szépen válaszolt az én jónak nem mondható kérdésemre. Figyelmesen hallgattam végig, majd mikor nagyot sóhajtott, legszívesebben megöleltem volna, de nem akartam, hogy lököttnek tartson, de miért tartana annak, csak simán megölelem és kész. Aztán végül csaknem ölelem meg, helyette inkább együtt érzően nézzek rá.
- Szerintem a rövid haj is jól fog állni. - vigyorogtam, hogy kicsit jobb kedvre derítsem. Rámosolyogtam, és végül csak megöleltem, nem bírtam ki, hogy ne tegyem meg, gondoljon akármit, biztos nem fogja kimondani, ha negatív véleménye van az ölelésemről. Remélem nem bánja, hogy megöleltem, de miért is bánná? Áh...sokszor olyan bolondságok járnak az eszembe, hogy még én is alig hiszem el. Beszívtam az illatát, és mosolyogni kezdtem el.

Fogalmam sincs, hogy mi, de valami nagyon megfogott benne. Talán az, hogy ő más. Igen tudom, mindenki azt mondja arról a személyről aki épp tetszik neki, vagy akivel épp van, hogy ő más. Aztán jön a legrosszabb hír amit valaha kapott, hogy ő mégsem más, csak akkor tűnt másnak. Közben meg mindig olyan volt mint a többi. De nem. Ben, ő most is másnak tűnik, és később is az lesz., legalábbis nagyon bízom benne. Az is nagyon jó jel, hogy elhívott randizni. Mikor elhívott, egész nap nagyon boldog voltam, és most is az vagyok. Nagyon jó helyt választott ahhoz, hogy találkozzunk. Más pasi elvinne egyből valami puccos kis étterembe, hogy úgy vegyen le a lábamról, de neki még fogalma sincs, hogy hova visz. Ez tetszik benne, meg minden más is. Aztán mikor mesélni kezdi, hogy ő már randizott a híd alatt, halkan nevetni kezdek.
- Nem lehetett valami jó élmény akkor. - mondom miközben az arcát kezdem el figyelni. Szexi, nagyon szexi. Csak ennyi jut róla eszembe, ha ránézek. Biztos sok lánynak bejön, de most én vagyok az a különleges lány akit randizni hívott. Különlegesnek is érzem magam emiatt, meg az miatt is, hogy egyáltalán szóba áll velem...Pont velem., egy olyan lánnyal akit inkább elkerülnek. Nem tudom miért, de így van. De most inkább nem gondolkodom ezen, inkább ráösszpontosítok. Amikor a rasztáiról kérdeztem, és megöleltem, ő is visszaölelt, és még puszit is kaptam. Annyira aranyos, hogy ennyi puszit kapok tőle, már hiányozni is fog, mikor haza kell menjünk, és nem lesz ott mellettem, hogy puszikkal halmozzon el. Rossz bele gondolni is ebbe a dologba. Most inkább kiélvezem amíg még itt vagyunk és csak ketten. Aztán, az ölelésünket abba hagyta, mert kissé eltolt magától. Éretlenül pillantottam rá, majd ismét kaptam egy puszit, de most nem az arcomra, hanem a szám sarkába. Rámosolyogtam, és én is adtam neki oda egy puszit, jelezvén arra, hogy nekem ennyi nem volt elég ebből. Sem belőle, egyre többet és többet szeretnék kapni. De majd idővel mindet, mindennek meg van a maga ideje., nekem nem kell tennem jóformán semmit, csak arra várni, hogy az idő teljen el valahogy. De mindig csak akkor telik nagyon lassan, amikor valami jó fog történni, mert az fog. Érzem, és én képes vagyok várni, ha kell órákat is. Ennyi mindkettőnknek jár, és még több is.