A törött ablak pár makacs szilánkja közötti réseken ismét fagyos szellő suhant be a kopott falú, egyre hidegebb szobába. A fogaim össze-össze koccantak, és mivel minden egyes apró mozdulat fájt, ami a szám körül zajlott, úgy éreztem, az ajkaimra ragasztott fekete szigetelőszalag kitépi a bőrömet. Részben ez igaz is volt, hiszen a hirtelen lecsorgó meleg folyadék csakis vér lehetett. A kiabálással már rég felhagytam, mit is érnék el vele? Egy Isten háta mögötti tanyán terpeszkedő ütött-kopott házból ki hallana meg? A ragasztószalag úgyis korlátozta a hangerőmet, így tényleg felesleges lett volna bármilyen hangot is hallatni. A falnak hátradöntve a fejemet mélyen beszívtam a levegőt. Három nap alatt már hozzászoktam az eleinte fullasztó, orrfacsaró dohos szaghoz, szinte természetesnek éreztem. Bár miután kijutok innen a friss levegőre úgyis megváltozik majd erről a véleményem. Már ha kijutok valamikor. A két reszketéssel, reménytelenséggel, álmatlansággal és sírással teli éjszaka éppen elég volt ahhoz, hogy megismerkedjek a gondolattal: itt töltöm az utolsó keserves perceimet.
Az összekötözött végtagjaimmal nagy nehezen feltápászkodtam, és a kis, törött ablakhoz ugráltam el. A célom az volt, hogy megvizsgáljam a tájat, hátha van élő dolog itt, de a sok egy helyben töltött idő miatt már az is megterhelő volt számomra, hogy újra normálisan folyjon a vér az ereimben. Az üvegnyílászáró magasan volt, csak lábujjhegyre állva szemlélhettem meg a kinti világot. Zsibbasztó volt az ellustult testemet így megerőltetni; a lábfejem kicsúszott alólam. A következő pillanatban visszhangzó, fülsüketítőnek hallatszó zörej töltötte be a szobát. Fájdalmasan felszisszentem, majd a fejemet a falhoz érintgetve vizsgáltam meg a koponyámat, szerencsére nem éreztem törést. A fájdalom átjárta a testemet, és egyszerre minden kiszakadt belőlem. Zokogtam megállás nélkül a földön fekve. Kiadtam magamból a félelmet, szomorúságot, reményt és reménytelenséget, és egyre csak felvillant az agyamban a kép, ahogy elsétálok egy fekete autó előtt, a sofőr pedig behúz a járműbe, majd elvisz ide. Láttam magam előtt apa aggódó arcát, ahogy azt forgatja a fejében, hogy velem is az történt, mint négy éve anyával. Ez még kínzóbb gondolat volt, úgy éreztem magam, mintha kiszakadna a mellkasom.
A legmakacsabb szilánkok hirtelen bezuhantak a szobába, az ablakban pedig egy ököl jelent meg. Ösztönösen felsikítottam - már amennyire a szigetelőszalag engedte -, és ijedten néztem a történéseket. Egy rendőr volt az. Hazavisznek!