Kihalt az egész folyosó, erősen hiányolom a diákok cseverészését, fel-fel nevetését és az általános nyüzsgést. Csak a cipőm talpának koppanásai hallatszódnak, minden egyes leérkezésnél felzeng az egész átjáró. Az ajtókat bámulva forgatom a fejem, a nagy ürességben nem találok semmi olyat, amire egyébként egyértelmű lenne rábukkannom - mint ahogy az előadótermet sem. Hitetlenkedve megrázom a fejem, nem lehetséges, hogy nem jutok el abba a helyiségbe, ahová annyiszor elbaktattam. Megállok, egy szekrényhez támasztom a hátam, majd alaposan körbenézek. Máskor azonnal megismerem az iskola területeit azzal, hogy látom, merre mennek például a táncosok, ők mindig megmutatják, merre van a balett-terem, vagy éppen az öltöző. Ahogy megállok, megszűnik a kopogás, és a legapróbb zajokat is meghallom. Fülelek, zenét, éneket hallok meg. Női hangból ered, olyan lágy, magával ragadó. Arra eszmélek fel, hogy behunyt szemmel hallgatom a dalt, el sem tudom képzelni, mennyi ideig álltam ott. A hang irányába megyek, nemsokára elérkezek az előadóteremhez. Ó, akkor ez afféle 'kellemest a hasznossal' dolog? Gyorsan elsietek a színpadi kellékes kamrájához, kiveszek pár kamerát a filmemhez, majd elrobogok a pódiumhoz. Eleinte nem látom a színpadon álló éneklő lány arcát, a reflektor megakadályozza ezt. Az énekes ragyog a terem sötétségében. Leülök a leghátsó sor szélső székére, és onnan csodálom a lány hangját. Ő hirtelen előrelép, így a fények pont úgy világítják meg arcát, hogy azonnal felismerem. Elkerekedik a szemem, jön a fojtogató, hányingerkeltő érzés a torkomban, és már kezdek is szedelődzködni, hogy visszarohanjak a stúdióba. Késő, a dalnak vége, a (szinte) üres nézőtér lámpái felkapcsolódnak, Sarah pedig azonnal meglát. Sokszor hallottam már, hogy gyönyörű hangja van, de ezt sosem tudtam elhinni, ahogy a személyiségét figyeltem. És nahát, tényleg csodaszép dolgokra képesek a hangszálai... Ez viszont nem tesz a kapcsolatunkra gyógyító krémet, továbbra is az a tervem, hogy utálom. - Ó, csak gondoltam megnézem a 'Béna a köbön' sorozat új részét - válaszolok a kérdésére, miközben csipkelődő mosolyra húzom a szám. Fáradtan forgatom a szemem, amikor a szokásos gúnynevemen szólít. Leteszem a kezemben pihenő kamerákat, úgy döntök, hogy ez a csata már elkezdődött, fejezzük is be. Igaz, hogy semmi kedvem hozzá, de nem fogok gyáván kisétálni innen.
Minden a megszokott rutinban ment. Délután, az óráim végeztével egyenesen az előadóterembe mentem. Lebonyolítottam néhány telefont, miközben a hangosítókra vártam, elvégre... Próba.. És megint késnek. Pedig nagyon is jól tudják, hogy elvárom a pontosságot és a maximumot. Sőt, azokat a leginkább. Idejét sem tudom, mikor volt egy, csupán egyetlen egy olyan délutánom, amibe nem rondítottak bele. De... Már eldőlt, hogy a mostani sem lesz az. Minő meglepetés... Röpke 22 perces késéssel estek be, szinte loholtak, hogy ne csússzunk többet és elég volt egy lesújtó pillantást vetnem a két srácra ahhoz, hogy tudják, még kevésbé lopták magukat a szívembe. Na de mit várnak? Én teszek szívességet nekik, én választottam őket, és ha nem lennének a legjobbak, valószínűleg nagy ívben kerülném a társaságukat. Azért.. Mindenki maradjon meg a maga súlycsoportjában. Mi nem tartozunk egybe... Néhány percnyi szöszmötölés után, végre, kezembe kaptam a mikrofonomat, a terem elsötétült és már csak azt vettem észre, hogy a reflektor kiégeti a retinámat. Szitkozódtam volna, ha nem kezdődik el a zene, és nem engedem el magam. Talán ez volt a szerencséjük... Mégis.. A lágy ballada átvette felettem az uralmat. Csak.. Néhány percre. Mindig csak annyi időre, amennyi feltétlenül szükséges, hogy aztán újra önmagam lehessek. Önmagam, a kemény, határozott valómban. Azért is hálásak lehetnek, hogy megismerhetnek egy másik Sarah Grace-t... Meglepő? Bizonyára az vagyok. Mikor mikrofonnal a kezemben uralom a színpadot, még egy ilyen lírai dalnál is. Sikerült saját magamat is letaglóznom vele, főleg annak tudatában, hogy nem én írtam a dalt. Ha nem saját szerzemény.. Nem, nem szokásom előadni más dalát, most mégis kivételt tettem. Hozzám írták, jobban mondva nekem. És a szakma is elismeri majd, hogy gyönyörű... Igen. Az.. Éneklés közben nem szokásom azt nézegetni, ki mikor érkezik és távozik, főleg iskola után, mikor javarészt üres az épület. Nem kell tartanom attól, hogy valaki megzavar... Legalábbis eddig nem kellett. Erre most beesik ez a két ballábas szerencsétlenség.. Summer.. Meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy irritáló legyen a jelenléte.. - Hiába ámuldozol - szóltam oda neki. - Rajtad az én tehetségem nem segít... - jegyeztem meg lekezelően, csúfondáros vigyorral. - De tudod mit? Nézz csak nyugodtan.. Előbb utóbb rájössz majd magad is, hogy... Kevés vagy te ide.. - forgattam a szemeimet, miközben lesétáltam a színpadról és a srácok felé vettem az irányt, hogy valamivel kisebb hangerővel, de nekik is megmondjam a magamét, főleg azt megcélozva, ami sikeresen megint elbaltáztak.. Tökéletesnek kell lennie. Nem érem be kevesebbel!
Vendég
Tárgy: Re: Sarah & Summer [színpad, előadóterem] Kedd Jún. 25, 2013 9:53 am
A hippik szerint nem jó, ha van ellenséged. Ők a világbékét istenítik, de hát nehéz mindenkit elfogadni, főleg az ilyen beképzelt lotyókat. Ránézek, sugárzik belőle a frusztráló, tenyérbemászó személyisége - na meg a reflektorfény visszaverődése. Kínosan felnevetek, ezt a mondatát sokszor hallottam már tőle, és még mindig nevetségesnek tartom. - Mondja apuci kicsi protekciós lánya annak, akit tisztességesen felvettek kilencven feletti pontszámmal - küldök felé egy lenéző pillantást. Szórakozottan figyelem, ahogy hisztérikusan leordítja a színpadi munkásait. Ők vadul bólogatnak a náluk alacsonyabb Thorpnak, akinek kezd vörösödni a feje. - Mi az, talán bántotta a füledet a hangod? - vetem oda neki vigyorogva. - Bár nem tudom, lehet, hogy azért vagy mérges, mert rájöttél, hogy a reflektor fényesebb nálad.. - vágok erőltetett töprengő arcot. Sosem kedveltem ezt az embernek nem nevezhető teremtményt, már az első találkozásunknál láttam benne az önteltséget, hogy azt hiszi, több másoknál, csak mert az apja a diri.
Bocsi, hogy nagyon rövid lett, csak nincs sok ihletem >.<
Vendég
Tárgy: Re: Sarah & Summer [színpad, előadóterem] Kedd Jún. 25, 2013 11:33 am
Köpni, nyelni nem tudtam hirtelenjében. Az előbb a saját két fülével hallotta, hogy ha valaki, hát belém aztán szorult tehetség, és képes megkérdőjelezni?! Engem? Méghozzá ilyen hangnemben?! Ez.. abszurdum.. Idejön a kis kütyüjével, bepofátlankodik a próbára és még ... Még... Azt is a szememre meri vetni, hogy kihasználom, az apám vezető beosztását? Hülye lennék, ha nem tenném meg. A hírnevem segít abban, főleg abban, hogy távol tartsam magamtól a felkapaszkodó népséget. Ne az én hátamon átgyalogolva legyen belőlük valaki. Nem lehet mindenki olyan, mint én. Szükséges hozzá a tehetség és a szerencse. Én ide születtem, és ezt egy hozzá hasonló kis retardált csitri nem kérdőjelezheti meg... Sem most, sem máskor.. - Nem... - ráztam meg a fejemet lemondóan. - Ezt ÉN mondom, akiért már most három egyetem is verseng.. Édesem.. Néztél már magadra?! Vagy.. Esetleg tükörbe?! - nevettem fel, miután a srácokat elküldtem. Kétlem, hogy ma még lesz hangulatom egy újabb próbához, főleg, ha mindent elrontanak és még ezt a kis libát is itt eszi a fene. - Ha a fene fenét eszik, akkor se lesz soha.. soha áttörő sikered.. Kár dédelgetni az álmodat.. - pillantottam rá szánakozva. - Megjegyzem, a hangommal soha nincs probléma.. Tökéletes.. - mosolyodtam el elégedetten, és tudtam jól, hogy ez így van. Egyetlen hamis hang sem jön a torkomból. - Láttam rajtad ez elképedést, mikor megláttál a színpadon.. Talán még a sajnálkozást is az arcodon, hogy soha nem érhetsz a nyomomba se... Úúúgy sajnálom..- sóhajtottam nagyot, színészien, bár a színészkedésben sosem voltam jó. Az nem az én asztalom. - Mérges?! Nem vagyok mérges.. - nyugtattam le magam. - Fáradt, ingerlékeny, szánakozó.. Az vagyok.. - bólogattam gonosz vigyorral az arcomon. Remélem ez végre megteszi a hatását és magába néz. Jó mélyen. Mit keres itt egyáltalán? Ez a színtiszta tehetségek helye, iskolája, palotája... Az én tehetségemnek ő a közelében sincs.
Vendég
Tárgy: Re: Sarah & Summer [színpad, előadóterem] Szer. Jún. 26, 2013 10:16 am
Áradozik nekem a saját tehetségéről, és lenézi az enyémet, pedig fogadok, hogy egy munkámat se látta. Kezdek fáradni a szövegét illetően, nagyokat ásítva figyelem, mi mindennel tud még előrukkolni. - Tudod, mi vagy még? Öntelt liba - mosolygok rá. Gúnyolódások és kiabálások közepette előlép a színpadi gondnok. Először csodálkozva mered ránk, majd meglepődöttsége átalakul haraggá, és a szó szoros értelmében kirak minket. A folyosón megcsap minket a fény. Thorp nem túl boldog, tehát úgy döntök, nem tisztelem meg társaságommal. - Jót beszélgettünk... A viszont-nem-látásra! - intek neki, majd elsétálok a stúdióba. Pakolászok egy kicsit a kameráknál (hihetetlen, hogy milyen trehány a stáb!), majd kilépek a szabadba. A friss levegő üdítően hat rám, energiával feltöltődve kezdek sétálni hazafelé. Hát, úgy látszik, ezzel a lánnyal sosem leszünk BFF-ek. Na, nem mintha akarnám, hogy azok legyünk..!
![Sarah & Summer [színpad, előadóterem] Z4q8tJf](https://2img.net/h/i.imgur.com/z4q8tJf.jpg)
Kezdőlap 
![Sarah & Summer [színpad, előadóterem] Empty](https://2img.net/i/empty.gif)
Vas. Okt. 20, 2013 8:48 am by 
