Te jó ég! Már, csak egy óra választ el a fellépésemtől. Igazából mindig reménykedtem ebben a napban, de most, hogy itt állok kezd vészes lenni a helyzet. Eszméletlenül izgulok, és emiatt már a végtagjaim is remegnek. Mi lett veled Ronnie Cleveland? A mindig bátor és vakmerő lányból, most egy beszari nyuszi lett? Még mit nem. Bár az fix, hogy az első fellépése előtt minden ember izgul. Igaz, hogy én már több helyen is léptem fel, de sehol sem volt ekkora tömeg, meg egyik hely sem volt olyan nagy hírű, mint ez. Azt se tudom hol áll a fejem. Folyton a hangomat melegítem be, pedig tudom, hogy még nem kellene. Tudtam én, hogy el kellett volna hívni magammal valakit, aki majd segít nyugtatgatni, de hát késő bánat! Egyedül vagyok itt. Egy hatalmas szobában ücsörögtem teljesen egyedül, és arra vártam, hogy végre meghalljam a nevemet, bár ez még elég messze volt. Ezért is döntöttem úgy, hogy egy kicsit körülnézek. Talán ez majd meg is nyugtat egy kicsit. Ki tudja. Körülbelül hatvanadjára is megnéztem magamat a tükörben, hogy minden rendben van-e, majd kiléptem öltözőm ajtaján. Egy végtelennek tűnő folyosón voltak a szobák. Mindenki szorgosan szépítkezett bennük, míg én a feszültséget vezetem le magamon. Remek. Egyedül, csak az egyik tanárom tartózkodik a helyszínen, aki több diákot is elhozott erre a fellépésre beleértve engem is. Viszont neki is rengeteg a dolga,meg amúgy sincs kedvem elütni az időt a tanárommal, akitől jelenleg meg akartam szabadulni. Annyira idegesítő, amikor már tiszta ideg, és szinte már ég az arca az idegességtől, és minden egyes apró hibáért leszid, mert tele van a feje. De komolyan! Ilyenkor borzasztóak.
A folyosó elég csendes volt, ezért is próbáltam halkan sétálgatni a 15 cm-es magassarkúmban. Lehetetlennek bizonyult. Minden egyes szoba ajtaját alaposan végigmértem, és minden egyes képet megnéztem, ami a falon csüngött. Díjak, díjak hátán! A folyosó túloldaláról hangos kiabálást hallottam. Egyből felismertem a tanárom hangját, és futni kezdtem. Az utam a legközelebbi szobához vezetett. Kopogás nélkül rontottam be a bal oldali szobába, majd csaptam be magam mögött az ajtót. Annyira jó volt látni, hogy Nathalie ül a székbe. Nem akartam leégni egy másik ember előtt. Viszont Ő a barátnőm volt, és jól tudta, hogy milyen bolondos vagyok. Hatalmas mosoly terült el az arcomon.
- Húh szia. - fújtam ki a levegőmet. - Ez a tanár kikészít! 20 m-ről lehet hallani, ahogy rikácsol! Muszáj volt elbújnom előle. Ugye nem gond, hogy ide jöttem? - néztem rá boci szemekkel és alaposan végigmértem. Most is szokás szerint gyönyörűen nézett ki.
- Mikor kezdesz? - kérdeztem, majd testsúlyomat a bal lábamra helyeztem.
Olyan megnyugtató érzést adott az, hogy itt vagyok vele. Ismerem, jóban vagyunk, és talán még segít is megnyugtatni. Többet nem is kívánhatnék!