5 éves voltam, amikor anyukám meghalt. Egyke voltam, és az is maradtam. Apát eszméletlenül meggyötörte a halál, és az állpota napról napra rosszabbodott. Én még gyerek fejjel nem igazán tudtam felfogni, hogy mi is történt, de ennek az is volt az oka, hogy mindenki azt hajtogatta, hogy anya a mennybe került angyalok közé, ahol vigyáznak rá. 5 évesen senki sem gondolná ezt, olyan rossznak. Viszont később az évek alatt felfogtam, hogy mi is történ igazából. Természetesen már nem fájt annyira, mivel az idő gyógyít. Apa sok támogatással, és rengeteg szeretettel túlélte ezt az időszakot, és mára azt hiszem boldognak is mondható. A kezdetekben anya halála miatt kezdtem táncolni. Ő balettos volt. Ez volt a szenvedélye. Volt, hogy naphosszakat gyakorolt a nappaliban, miközben apa és én mosolyogva néztük, de ez már régen volt. Nagyon régen. 12 évesen kezdtem el én is a tánccal foglalkozni. Szerettem volna valami olyat csinálni, ami anyára emlékeztet. Elvégre pár régi fényképnél, és videónál nem maradt több emlékem rólam. Amikor táncolok folyton Ő jár az eszembe, és szinte látom magam előtt táncolni. A balett sosem vonzott igazán, ezért nem ebben akartam érvényesülni. A modern tánc volt az én világom. Ez volt az, ami hajtott. Minden táncos tudásom az internetről származik. Sosem jártam tánctanárhoz. Eleve meg sem engedhettük volna maguknak azt, hogy táncórákra járjak. Apa fizetése elég csekély volt, de mára már új állása van, és hát nem élünk visszafogottan. Az évek elteltével a modern tánc lételememmé vált, és mára már el sem tudom magam képzelni nélküle. Ezért is választottam ezt az egyetemet. Itt végre azt tanulhatom, amihez kedvem van, és ami miatt élek. Mindig is voltak kisebb-nagyobb céljaim, de azt hiszem a fő célom mindig is az lesz, hogy híres táncos legyek.