Izgatottan bújtam ki az ágyból a mai találkozó miatt. Imádtam, amikor együtt töltjük az időt. Felszabadult vagyok, és minden gondom elszáll, bár jelenleg szerintem nem is beszélhetek gondokról. Mindegy. Amikor megbeszélünk egy időpontot többnyire mindig én érek oda hamarabb, mivel alig várom, hogy lássam. Nick pedig férfiből van, és többnyire minden férfi késik. Apám is ilyen volt anno. Sosem ért oda időben a találkozókra, randikra. Férfiak...
Egy szál fehérneműben robogtam be a fürdőbe, és elvégeztem az ottani teendőimet. Nem vagyok cicababa, ezért nem állok órákig a tükör előtt. A sminkem is, csak szokásos, és egy cseppet sem kirívó. Nem is bírnám elképzelni magamat egy kilónyi sminkben. Fúj. A fürdő után az öltözködés és a reggeli következett. Ezeket elég hamar le szoktam tudni. Utálok sokáig készülődni. Bár az én esetemben ez érthető is. Ha két óráig készülök, akkor is ugyanúgy  nézek ki, mintha fél óráig készülődnék, szóval nem látom értelmét a lassúságnak. Pörgős lány vagyok.
Körülbelül fél órányi készülődés után, már az ajtóban álltam. Leakasztottam a kulcsomat a falról is kiléptem. Szerencsémre elég közel volt a kávézó, így néhány percnyi séta után meg is érkeztem. Szinte már törzsvendégnek számítok itt. Rengeteget járok ide. Az utam a kávézó elé vezetett. Nem szerettem addig bemenni, amíg nem volt itt Nick. Percenként néztem az órámat, és a tekintetem le sem szakadt a járda egyik szegletéről.  Ismét az órámra pillantotta, amikor valaki hirtelen átölelt hátulról. Jól tudtam, hogy ki az, és emiatt egy mosoly kúszott az arcomra.
- Igen, lehet róla szó. - mosolyogtam még jobban.
Egy viszonylag gyors mozdulattal szembe fordított magával. Rögtön kihasználtam az alkalmat, és szorosan átöleltem a nyakát, majd viszonoztam a pusziját.
- Naná, hogy meghívhatsz. Úgy is ki kell engesztelned a késésed miatt. - mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét és behúztam.
Annyira szerettem, hogy közvetlenek vagyunk egymással. Ha valaki meghív valakit valamire, akkor nem kezdünk el veszekedni, mint az emberek 80%-a, hogy mégis ki fizessen. Rögtön belemegyünk a feltett ajánlatba. Viszont azt utálom, ha folyton, csak a srác hív meg valamire, ezért én is fel szoktam ajánlani a fizetést. Elvégre nem eget verő összegekről van szó.
Beérve a kávézóba leültünk egy üres asztalhoz, és én rögtön elkezdtem nézegetni az itallapot.
- Hm... mit is kellene rendelnem, hogy csődbe menj? - haraptam rá az alsó ajkamra mosolyogva.
Szerettünk egymással szórakozni, és gyakran beszúrtunk egy-egy "poént" a beszélgetésünkbe.
- Meddig tervezel maradni? - néztem föl rá, és reménykedtem, hogy hosszú időt mond.
Nem akartam, csak egy kávézás erejéig vele lenni. Minél több, és több időt akartam vele eltölteni. Eleve semmi programom sem volt mára, és nem akartam, hogy megöljön az unalom. Amíg a válaszára vártam visszanéztem a lapra, majd hirtelen ráütöttem egy ital képére.
- Én egy ilyet kérek. - mosolyogtam rá, majd az asztal alatt lévő kezemen összekulcsoltam az ujjaimat, és továbbra is reménykedtem abban, hogy jó sokáig itt lesz velem.

Nick. 471. madeintheusa

Leírhatatlan az az érzés, amit akkor érzek, amikor Nick itt van velem. Nem tudom, hogy mi miatt van ez, de egyszerűen imádom. Állandóan mosolygok a közelségében, bár nem tudom, hogy ez feltűnt-e neki, vagy sem. A lényeg, hogy ez az érzés csodás.
- Mi az, hogy milyen késésről? Mindjárt megmutatom én neked, hogy milyen késésről. - nevettem fel, miközben leültünk az asztalhoz.
Igazából a késései sosem zavartak, sőt előnyömre váltak. Elvégre mindig ló futtában érkeztem meg a helyszínekre, és ilyenkor jól jött, hogy volt egy-két percem lenyugodni. Ezt sosem mondtam el neki, de nem is fogom. Ez az én kis titkom. Még a végén kihasználja a helyzetet, és a mostaninál is többet késik. Na jó azért az már tényleg durva lenne. Megunnám a várakozást, bár róla van szó, úgyhogy nem biztos.
- Kevés? Oh nehogy azt hidd! - néztem fel rá mosolyogva. - Prücsök? Új becenév? - kérdeztem kérdő tekintettel, de a mosolyom (ismét) elárulta, hogy, csak költői kérdésnek szánom.
Figyelmesen néztem végig, ahogy a zsebében kutakodik. A mosolya egyszerűen eltűnt az arcáról. Nem tudtam, hogy mit akar tenni. Az állandóan kotorászó kezéről az arcára emeltem a tekintetemet, majd ismét vissza a kezére. Egy apró kártyát csúsztatott elém, ami kiderült, hogy a parkolójegye volt. Amikor megláttam a rajta szereplő időt rögtön eltűnt a mosoly az arcomról.
- Egy óra? Ennyi időnk van? Nick ne már! Halaszd el! - kérleltem, miközben kezemmel, a hajtincsemmel játszadozó kezéhez nyúltam, és simogatni kezdtem azt.
- Jézusom imádlak! - szorítottam meg a kezét a következő mondatára. - De miért szórakozol velem? Tudod, hogy megijesztettél? - dőltem le az asztalra nevetve, majd jobb lábammal gyengéden belé rúgtam.
Imádtam, amikor szórakozik velem. Rengeteget röhögök a hülye reakcióimon.
- Ha kimegyünk innen kinyírlak. - emeltem fel a fejem az asztalról, majd megpillantottam a mellettünk ácsorgó pincért.
Szegényt sajnáltam a rendelés végére, mivel csak röhögve tudtam elmondani, hogy mit is akarok inni pontosan, és elég nehezen tudta kivenni a szavakat a számból. De nem tudtam mást csinálni. Kicsit meglepett, hogy ott állt mellettünk, és röhögőgörcsöt kaptam. Nem tehetek róla.
Gyakran elgondolkodom azon, hogy, hogyan kellene a tudatára adni azt, hogy nem csak úgy szeretem, mint barátot. Többet érzek iránta. Jóval többet. Már volt egyszer-kétszer lehetőségem arra, hogy elmondjam neki, de mindig féltem. Nem tudtam, hogy mit szólna hozzá. Talán még a barátságunk is megromolna, mivel, ha ő nem érzi ugyanazt, mint én akkor nagyon bebukom. Annyiszor mondtam már magamnak, hogy nem érdekel a kockázat, és megcsinálom, de amikor odaérek ahhoz a ponthoz, ahol már tényleg cselekednem kellene megfutamodom. Mindig megfutamodom. Pedig nem vagyok gyáva lány. Egyszerűen létezik egyetlenegy olyan dolog, amit képtelen vagyok megtenni.
Az asztalon heverő szalvétával játszadoztam, amikor észrevettem, hogy Nick a telefonja után nyúl. Láttam valamiféle aggódást a szemében, de azért nem fogadnék erre 100%-osan. Amikor rám nézett, és kérte, hogy kap-e egy percet mosolyogva válaszoltam neki:
- Persze. - néztem fel rá.
A halvány mosolyomat mindaddig az arcomon tartottam, amíg el nem tűnt a látótermemből. Bármikor, amikor észrevettem rajta, hogy valami nyomasztja mindig aggódtam érte. Ez most sem volt másképp. Régebben mesélt az apjával való kapcsolatáról, ami azt hiszem máig sem hagy teljesen nyugodni.
Nem volt kint sokáig - szerencsémre -, de ennyi is épp elég volt.
- Közben meghozták a rendelésünket. - nyújtottam át az általa kiválasztott terméket aggódó tekintettel fűszerezve. - Minden rendben van? - fogtam meg az asztalon heverő kezét.
Annyira féltettem. A szívem ismét vadul kalapált, és alig vártam, hogy végre elmondj mi nyomja a szívét. Nem szerettem így látni. Így, amikor tudom, hogy nincs minden rendben. Gyengéden simogatni kezdtem a kezét, és belekortyoltam egyet forró italomba.

Nick. 596. revelation

Elhúzott szájjal gondolkodtam azon, hogy melyik szívatása volt a kedvencem. Igazából mindegyiket szerettem. Mindegyik emlékeztetett valamire. Mindegyikről eszembe jut egy-egy vele eltöltött idő, és annak emléke. Nem volt kimondott kedvencem. Az összeset egybe szerettem.
- Nincs kedvencem. Mindegyiket szerettem. - néztem a szemeibe. - És kíváncsian várom a tarsolyodban lévőket. - húztam szélesebbre a mosolyt az arcomon.
Amikor Nick közelebb húzódott, és összeért a lábunk megrezzentem. Imádtam minden érintését, és ez gyakran ilyen reakciókat vált ki. Ilyenkor mindig, csak reménykedni tudok, hogy nem veszi őket észre. Fogalmam sincs mivel magyaráznám ki. Elvégre a barátoknál nem megszokott az, hogy beleborzongsz az érintésébe. Nálunk sem volt az mindaddig, amíg bele nem szerettem. Esténként gyakran elgondolkozom azon, hogy milyen lenne, ha együtt lennénk. A válasz mindig az, hogy: tökéletes lenne. Minden tökéletes lenne. A boldogság szintem az egekbe szökne, de ha belegondolok abba, hogy lehet Ő semmit sem érez akkor elszontyolodok. Vele akarok lenni egész életemben, és ha ezt, csak a barátjaként tehetem meg, akkor a barátjaként fogom megtenni.
- Ma este? Mit tervezel? - néztem rá izgatottan mosolyogva.
Imádtam, hogy neki mindig van valami a fejében. Viszont nagyon jól tud titkot tartani, ezért elég nehéz belőle kihúzni bármit is, de ez az egyik olyan dolog, amit imádok benne. Ez a rejtélyesség valami eszméletlen. Egyszer én is megpróbáltam vele ugyanilyen lenni, de egy kedves nézés, egy aranyos érintés, és már ki is böktem, hogy mit terveztem. Viszont Nick nem ilyen, és ez nagyon jó dolog. Legalábbis szerintem. Jobban bírom a kiszámíthatatlan pasikat.
A tekintetem az ablakra tapadt, ahol egy kicsit is, de lehetett látni Nick alakját. Valahogy most más volt. A tekintete, a mozgása minden más volt most. Gondterhelt volt. Tisztába voltam vele, hogy nem szeret a gondjairól beszélni, de azért reméltem, hogy nem fog összehordani valamiféle hazugságot, csakis azért, hogy ejtsük a témát. Figyelmesen néztem, ahogy Nick bejön, majd elfoglalja a helyét. Még mindig aggodalommal teli szemekkel néztem rá, miközben "elmesélte" , hogy mi is van pontosan.
- Értem, és tényleg mondj el mindent. Nem akarom, hogy magadban őrlődj bármi miatt is, jó? - fogtam meg a kezét, majd közelebb húztam magamhoz, és adtam rá egy apró puszit.
Nem érdekelt, hogy hány ember látja. Az sem érdekelt, hogy az ittlévők hány százaléka találta ez cikinek, vagy bármi. Amikor Nickkel vagyok nem érdekel senki véleménye, csakis az övé.
Amikor elém rakta a pénzt mély sóhajjal vettem el. Fel akartam ajánlani azt, hogy ma én fizetek mivel így is volt valami terve, ami ki tudja mennyi költségvetésbe került, de tudom, hogy milyen rossz az, amikor meghívsz valakit, és végül a másik fizeti ki. Lekicsinyítő érzés.
- Hm hagy gondolkozzam... ameddig akarod! Két napig úgysincs semmi dolgom. Apa elutazott üzleti dolgok miatt, és nem szabta meg, hogy hol lehetek. - néztem fel rá, miközben ráharaptam alsó ajkamra.

Nick. 462. getitstarted