Mint olyan sokszor, amikor éppen nincsen rám bízva a lakás takarítása, most is az utcán sétálgatok. Ha valaki megkérdezné, azt mondanám, hogy állást keresek, ami rohadtul nem igaz, de senkinek semmi köze hozzá gyakorlatilag, hogy mi a fenét is keresek az utcán. Mert ez egy szabad ország, nem igaz? A reggelemet szokás szerint a lakástól nem messze lévő kávézóban kezdtem. Bár a lakás közelében van rengeteg, és mindig másikba megyek, attól függően, hogy melyik kis parkban akarok aznap csövezni.

Nem tudom honnan jött nekem ez a park járás, egy csomó ember otthon ül, és néz ki a fejéből, napestig mást sem csinál, én meg ha csak tudok, minden nap kint vagyok a parkban. Jó, ez a minden nap azokra a napokra korlátozódik, amikor nem esik az eső, az pedig itt, Londonban elég kevésszer van, de az istenért sem költöznék el, itt van mindenem. Ami gyakorlatilag nem sok dolog, de a haverokat soha nem hagynám itt. A sok bolond meg költözik el innen, mert hogy nekik nem tetszik az időjárás. Pedig ember, máshol is esik az eső! Csak erre mindenki akkor jön rá, mikor már túl késő, eladta a házat, megvette az újat, szerzett új állást, és mindenki elkönyvelte, hogy csak az eső miatt képes volt otthagyni a haverjait.

Szóval a reggeli kávé után most egy igazán eldugott parkba indulok, nem olyanba, mint ahol legutóbb voltunk Summerrel. Az is elég eldugott, mert sokkal kisebb a Hyde-nál, de azért ott is voltak rendesen turisták, már csak a kávézója miatt is. Szerintem az egyik legjobb a közelben. Szeretem. Elvileg ha az ember meginna egy pohár hideg vizet felkelés után, az sokkal jobban felébresztené, mint a koffeines kávé, amivel mérgezi is magát, de ez ki a francot érdekel? Annyi ilyen hülyeséggel rongálhatjuk a testünket, hogy már egy kávé naponta igazán nem számít semmit.  

Vagy harmadjára járom körbe a parkot, mire rájövök, hogy tényleg nincs egy szabad hely sem a padokon. Negyedjére is végigjárom, csak hogy megállapítsam ki is a legalkalmasabb arra, hogy helyet foglaljak mellette. Végül egy szőke lány mellett döntök, aki valamit olvas, meg issza a kávéját is. Hogy lehetnek a nők ennyire multifunkciósak? Én vagy inni tudok, vagy olvasni. De legalább külön külön megy a két dolog. Leülök mellé, és a parkban lézengő néhány embert figyelem, miközben iszogatom a kávémat. Bizony, ez megy egyszerre. Bár volt már, hogy leöntöttem magam kávéval, de az nagyon másnaposan volt. Éppen kiszúrok egy csinos kis kutyával sétáló öregassz... hölgyet, amikor a lány megszólal mellettem. Nem tudom megállni, nevetve nézek rá. Hiszen úgy beszél, mintha ezer éve ismernénk egymást. Ha.. egyáltalán hozzám beszélt. Na mindegy. Mikor megkérdezi, hogy mégis min nevetek, csak vigyorgok egyet, és vállat vonok. Mivel végeztem a kávéval, belekosarazom a nem messze tőlünk árválkodó kukába, majd előkapom a telefonom, és minden olyan haveromnak elkezdek sms-t írni, aki még a suliban lehet, hátha valamelyikük nem vette le a hangot a mobiljáról, és elkapják érte. Mert megtehetem. Mellettem a csaj közben megjegyezte, hogy csak a szövegét gyakorolja, nem bolond. Pedig szerintem inkább bolond. Ráadásul neki is.. nem suliban a helye? Ezen megint jót kell nevetnem. Akkor is, ha utána engem néz bolondnak. Már éppen megint belemerülnék az sms küldözgetésbe, mikor oldalra pillantva látom, hogy a telefonomra kukkantgat. - Mi az, érdekes kukkolni?

Tény, hogy minden ember szeretne egy kicsit többet megtudni mondjuk arról, aki éppen mellette ül egy padon, a parkban, és már többször is kinevette, de akkor inkább mondjuk meg kellene szólítania. Legalábbis én még így tudom. Hová fajul ez a világ? Szörnyű... - De ha már annyira érdekel, a haveromnak írok...